2010. február 11., csütörtök

Budapest hősi védőinek emlékére

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.

„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!”

„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván.”

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.

„Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet. —”

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
Ali győzelem-ünnepe van ma!”

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.

„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, — ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”

A vár piacára ezüstüt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.

„Aztán — no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, — rövid az eset —;
Zengjétek Alit ma helyette!”

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit — ezért öli bú —
Vele halni meg, ócska ruhába'!

„S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!”

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.

Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte.”

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.”

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!

6 megjegyzés:

  1. Már megint ki akarja húzni a gyufát :DD

    VálaszTörlés
  2. Remek bejegyzés, éljen soká a hős védők boldog emléke!

    VálaszTörlés
  3. Budapest hősi védői akkor kb. abban a helyzetben voltak, mint az észak-amerikai angol-francia gyarmati háború idején a hódítókkal (valamelyikükkel) szövetséges indiánok. Hűségesen hullatták a vérüket szövetségesük oldalán saját hazájuk területén, de bármelyik fél is győzött, őket mindenképpen leigázta a győztes...

    VálaszTörlés
  4. A Búzablogosoknál.

    Abból mi igaz, hogy Göncz papa a Budai Önkéntes Ezredben szolgált?

    VálaszTörlés
  5. Őrnagy, a Búzablogosok nem sértődősek.

    Göncz? valószínűnek tartom, hogy igaz. Vörös József legalábbis emlékszik rá, illetve sebesülésére a Táncsics zászlóaljból. Mindketten a Pázmányon tanultak egyébként.

    „Rákoshegyen sikerült felvennünk a kapcsolatot az ellenállókkal, emellett pedig több embert — köztük német katonákat is — sikerült fogságba ejtenünk. És — bármilyen furcsa — egy szovjet katonát is. Őt később felhasználtuk arra, hogy felvegyük a kapcsolatot a szovjet hadsereggel. Átküldtünk egy járőrt, amelyet ő vezetett. s tájékoztattuk a szovjeteket, hogy mi már Rákoscsabán vagyunk, elfoglaltuk a települést, s ők bármikor jöhetnek, mert a mi részünkről nem lesz ellenállás. Így a Vörös Hadsereg 1944. karácsonyát követően egyetlen lövés nélkül vonult be Rákoscsabára.”

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)