Labanc portrék — Pázmány Péter esztergomi érsek

„... a Mindenhatónak kegyelmességéből virágzik még
azon királyi nemzetség, mely majdnem egy egész
seculumtól fogva, meg nem szakadt rendben,
kegyelmes fejedelmeket adott e szegény hazának:
fog az annakutánna is virágozni,
és ha kegyelmetek nem akarja is,
uralkodni fog az mirajtunk.”

Pázmány Péterről többnyire ismert, hogy rendíthetetlen híve volt a katolikus Habsburg uralkodóknak. Érdemes a királyválasztással kapcsolatos szempontjait tüzetesebben is áttekinteni, mivel általában csak az uralkodóház ellenrefomáció iránti elkötelezettségét szokás felemlegetni Pázmány Habsburg-pártiságával kapcsolatban.

Érvelésének főbb pontjai:

I. A jövendő király „magyarországi vérből származott légyen”: „Cseleködjék tehát kegyelmetek, és ültesse be az magyar nemzetben Ferdinandus királyt [utóbb II. Ferdinánd néven magyar király] már csak annak okáért is, mert vér szerént Szent István királyunk maradéka.”

II. „Olyat kell a magyarországbeli királyságra választani, a ki szomszédságunkban, közel hozzánk lakik, és oly értéke légyen, hogy Magyarországot oltalmazhassa a török ellen. [...] Az édes haza nagyobb és jobb része az pogány által vagyon meghódoltatván, megtöretvén, ereje elszéledvén, nagysága alatt leveretvén, és kéván egy hatalmas fejedelmi nemzetséget; kinek tágas és virágzó tartományai a haza oldalain láttatnak. [...] Mivelhogy azért a felséges csehországi Ferdinánd király Csehországot Alsatiával, Morvával, Silesiával, Stiriával, Carinthiával, Carnioliával együtt bírja, s mindnyájan az austriai fejedelmek, nem időre s magtalan voltokra nézve, hanem az Istennek indításából, minden erősségeket, reménységeket, praetensiójokat jóakaratból ő felségének engedték, annakfölötte, mivelhogy ő felségének az atyja, Károly, magyarországi királynak, Vladislausnak leányától, Annától, született fia volt, és így genealógiáját Sz. István királyra fölviheti; végezésre, mivelhogy a hispániai és lengyel királynak, a florentiai és bavariai hercegnek és egy szóval az egész keresztyénségben lévô fejedelmeknek közel való atyafiúságában vagyon ő felsége: nem látok semmi okot, melyért ő felségét nem kellene a királyszékbe helyheztetni, sőt nemhogy kéretni kellene magunkat, de nagy gratiának kellene tartanunk, ha ő felsége ily bajos és költséggel járó országnak gondviselését fölvállalná.”

III. A korona mindenképpen a Habsburg-dinasztia tagjára kell, hogy szálljon: „Mert ha visszaemlékeznek ama hetven és több esztendő előtt írt törvényre, nem fogja kegyelmetek tagadni, hogy eleink az felséges első Ferdinánd unokáinak és maradékainak is jusst adtának vala a nemes haza szent koronájára. Ez által az egy írott törvény által ők megszüntették a királyválasztás ama háborgó szabadságát!” Pázmány a szabad királyválasztás szokását viszály- és vészhozónak tartja, mivel az — amint azt a tapasztalat is mutatja — pártokra szakasztja az országot, s ez az egyenetlenség, pártoskodás a külső ellenség számára is könnyű prédává teszi hazánkat. „Mennyi észvesztést, háborúságot és vérontást szokott az ép országokba hozni, midőn király nélkül hagyattatnak, és a választás király halála után lészen: régi históriák élőnkbe adják. De sehol ezt nyilvábban meg nem tapasztalhatni, mint a görögök és magyarok krónikájában; mert azok a hatalmas országok magok erejével romlottak el a királyválasztás miatt, midőn az urak meghasonolván magok között, ki egyet s ki mást választott a koronára. És így egymással viaskodván, mind vitézeiket, mind pénzöket elfogyatván, végre az erőtlenebb fél törököt hítta segítségre, ki mind a két félt letapodta, s a két pörös között ő harmadik maradott nyertesen, elfoglalván a szép országokat. Hogy ez így történt légyen, Magyarországban, nyilván tudhatják, valakik a Mohács hada után való királyválasztásból származott sok vérontást, pusztítást és végre utolsó veszedelmét hazánknak históriájában olvasták. Lengyelországban is nem régen mennyi vérontás okoztatott a király választásáért, mindnyájan tudjuk. [...] Bizony, a mi atyáink és ôseink az ő törvényeiket és szabadságaikat jól tudták, melyekért véreket is készek voltak kiontani. Mindazonáltal azt soha meg sem gondolták, hogy szabad választásokkal, vagy törvényeikkel ellenkeznék, hogy a királynak éltében successor választatnék; sőt azt látták, hogy utolsó veszedelem következnék hazájokra, ha a király halálát várnák; azután, magok között meghasonlván, tűzzel, vassal és idegen nemzetek behozásával kezdi kiki mind az ő választását oltalmazni, s szép hazánkat, segítség színe alatt, sokféle ellenségnek prédára adni. Mert, hogy ezt a dolgot befejezzem, mind az igaz okosság, mind az egész világban lévő birodalmaknak példája s mind a mi eleinknek nyomdoka arra viszen, hogy valaki hazájának csöndességét és megmaradását kívánja, a successornak választásában keresztül nem állhat.”

A teljesebb szövegek itt érhetők el.

Panaszi Pázmány Péter (1570-1637) esztergomi érsek, bíboros, királyi tanácsos.

II. Ferdinánd király érseki kinevezését ezekkel a szavakkal üdvözölte: „Fölemeltetése, nem kétlem, Isten kiváló gondoskodása folytán történt, ki a magyar ügyek jelen zavarteljes állapotában és a katholika vallás megingatott helyzetében, kétségkívül oly férfiút kívánt az esztergomi egyház élére meghívni, ki bölcsessége és buzgalma által a romladozót fölemelni, a fölemeltet fönntartani és megszilárdítani képes leend. És ezt, biztosan hiszem, Főtisztelendőséged vallásos buzgalma és ügyességéhez képest, nem csak sikeresen megtenni fogja; hanem meg vagyok győződve arról is, hogy azon hódolatot és ragaszkodást, melyet ausztriai házunk iránt mindig tanúsított, megőrizni fogja az ország első méltóságának birtokában is; óhajtom, hogy Főtisztelendőségedet ezen méltóságban szerencse és áldás kísérje.”