2009. augusztus 31., hétfő

Rövidke gondolat a demokráciáról


Bár érvényét már számtalanszor joggal kétségbe vontuk mi és mások, (legutóbb e demoszkeptikus posztunk alatti kommentárokban), csupán egy mai gondolatot engedjenek meg a tömegdemokráciával, a korlátlan választójoggal kapcsolatban, afféle „minden napra egy igehely” jelleggel.

Az automobil-vezetéshez hosszú gyakorlás, számtalan dolog bemagolása és aktív, ébren tartott ismerete tartozik — ezek követelmények —, beleértve olyan határterületeket is, mint az elsősegélynyújtás. Ezek után a beszámíthatóság igazolása és vizsga szükségeltetik a jogosítvány megszerzéséhez. (Ez még mindig nem jelenti azt, hogy aki megszerzi a jogosítványt, az nem is fogja elveszteni, például ittas vezetés vagy kognitív/cselekvői képességeinek elenyészése miatt. Sőt, azt sem jelenti, hogy jó vezető, csupán azt, hogy remélhetőleg nem kell tőle félni, ha kanyarodik.)

A politikához mindez nem szükséges, elég betölteni az embernek a 18. életévét. Lehet lökött, vagy tájékozatlan, nem szükséges ismernie a STOP és a BEHAJTANI TILOS táblák értelmét, a pártok programját és Magyarország történetének egyetlen tényálladékát sem, sőt lehet teljesen analfabéta is.

Mindössze egyet kell tudnia: ikszelnie, de azt is bárhova.

23 megjegyzés:

  1. Azt lenne érdemes elemezni, hogy mi van emögött. Az a feltételezés van mögötte, hogy ha a hülye nem szavazhat, akkor a hülye érdekeit senki sem fogja képviselni, kábé rabszolgává fogja degradálni a többi.

    Azaz: a bizalmatlanság, mint alapvető feltételezés.

    Lehetne ennél mélyebbre is menni, pl. hogy mi a bizalmatlanság oka, nem fejleszti-e éppen a bizalmatlanság feltételezése a felelőtlenséget, és hogy a demokrácia megoldja-e azt a problémát, amit megoldani hivatott, de ehhez most nincs kedvem.

    VálaszTörlés
  2. Igen, sokunknak ez az első benyomása erről a korlátlan népképviseletről, de vannak elgondolkoztató ellenérvek.
    Konkrétan az, hogy korunk hatalmasságai nem bíznak ám ebben a tudatlanul szavazójoghoz juttatott csürhében, ezért formálissá teszik ezt a szavazati jogot.
    Konkrét példák mondjuk a halálbüntetés vagy a "Budapest Pride".
    Ha a botor módon szavazathoz juttatott népre bíznák, bizonyára lenne halálbüntetés és nem lenne homoszexuális értékrendnek közösség torkán való nyilvános lenyomása.

    Tehát vegyük észre, hogy ez az elitista filózás arról, hogy szabad-e a csürhére bízni a fontos közühgyeket, akaratlanul is az elnyomó manipulátorok oldalára állíthat minket ilyen praktikus kérdésekben. A Magyar Banánköztársaság belügyeibe példátlan módon beavatkozó 14 nagykövetség illetékesei nyilván jól képzett , kifinomult (?) emberek, akik hazájukban egy arisztokratikus cenzusos rendszerben is bírnának szavazójoggal.

    Ami csürhénk itt a Magyar Ugaron mégis hamarabb szavazna összhangban a józan ésszel és az ép lélekkel.

    VálaszTörlés
  3. Shenpen,

    ki kell ábrándítsam: vannak olyanok, nem is kevesen, akik számára a rabszolgák sorsa nemhogy nem lenne degradáló, de az egyetlen lehetőség lenne arra, hogy bizonyos méltóságot és értéket adjon életének.

    VálaszTörlés
  4. BCs,

    a demokrácia kritikák visszatérő témája, hogy a nép manipulált.

    Egy monarchista-arisztokratikus rezsimben nem volt szükség a nép manipulációjára, mivel nem döntöttek a hatalom kérdésében.

    A modern gazdaság pedig nem tartható fenn rabszolgákkal.

    VálaszTörlés
  5. Tölgy,

    a modern gazdaság CSAK RABSZOLGÁKKAL TARTHATÓ FENN.

    A rövidke gondolat nem azt kritizálta, hogy a demokrácia (?) manipulált, hanem azt, hogy bárkifia-borja (na jó, nem a kifiaságból kifolyólag) szavazhat, pedig még jogosítványt se mindegyikük kaphat.

    Err volt az én válaszom, hogy még a tömeg szavazatán alapuló rendszertől is rosszabban van részünk.
    Persze nem hiszek abban, hogy az emberek egyenlőek lennének.

    VálaszTörlés
  6. Kedves BCs,

    azt hiszem márt értünk rabszolga alatt.

    Ha az arisztotelészi-senecai értelemre gondol, és rabszolga mindaz, akinek dolgoznia kell az élete fenntartása érdekében, akkor a többség valóban mindig rabszolga lesz.

    Ha a burzsoá munkaetikára gondolok a XVII-XIX. századból, amikor Európa egy sárfészekből a világ vezető földrésze lett, akkor azt mondom, hogy a munka nem egyenlő a szolgasággal. ÉS a modern gazdaság megkívánja a rugalmasságot, alkalmazkodást, kreativitást, önfejlesztést, önfegyelmet - amely erényeket én nem kapcsolnám a rabszolgasághoz.

    VálaszTörlés
  7. Tölgy, ha jobban megnézi, a modern gazdaságban elvégzendő munkáknak csak igen kis része kívánja meg az ön által felsorolt erényeket. a munkák legnagyobb része minimális betanítással elvégeztethető.

    VálaszTörlés
  8. sy,

    hát nem tudom.
    Mióta van ez a posztindusztriális társadalom, a modern gazdaságban a nagyobb (vagy gdp termelés szempontjából nagyobb) része jogász, biztosítási alkusz, média-pr munkás, kutató, befektetési és gyermeknevelési tanácsadó, stb.
    Nem hiszem, ezekben a szakmákban 40 éves tudással meglehet élni, plussz időnként módosítani kell: az alkalmazkodás, kreativitás, önképzés, önfegyelem nélkül nem megy.
    Szerintem :)

    VálaszTörlés
  9. Van olyan szintje a kreativitásnak, amely bárcsak ne lenne.

    VálaszTörlés
  10. Kreatív könyvelés...
    Trükkök százaival...

    BCs

    VálaszTörlés
  11. Nekem nem nagy kihívás olyan nézettel vitatkozni, amely kritikátlanul fújja európa élretörésének üdvtörténetét., hogy a protestáns etika, az európaiak szorgalma, kreativitása, önfegyelme, blablabla.

    Bekerítések Angliában, feleslegessé vált parasztok tömegeiből lett csavargók kiirtása. Eretnekmozgalmak kiirtása. Kamatoskamat, eredeti tőkefelhalmozás ("eredeti" módszer, ez igen!)
    kerszetesháborúk, templomosok rablott kincsei. afrikai rabszolgakereskedelem, ópiumháború.
    Hoppá, mibe botlottunk, a modern gazdaság tényleg nem jött volna létre rabszolgák nélkül...
    Az USA sem, első elnökének egzisztenciájáról rabszolgái gondoskodtak.

    Európa a kreativitásnak meg a többi szentséges akárminek köszönhetően lett a világ "vezetője" - nem írom le egy ilyen finom úri teaszalonba, mit gondolok erről, kicsit pórias kifejezések lennének.
    Európa volt az erősebb kutya, a szadistább, a gátlástalanabb, persze nem egész Európa, csak némely európai országok elitjei és persze hogy nem kutya, kutyák ilyet nem tennének.
    Világos, hogy ha pl. afrikaiaknak adatott volna meg a körülmények szerencsés egybeesése, ők se lettk volna jobbak a deákné vásznánál, a korszerű PC fehéremberellenességet (helyesebben fehér FÉRFI-ellenességet...) enyhénszólva oda kívánom, ahová a polgári erényeken alapuló európaizálási üdvtanok kitalálóit.

    BCs

    VálaszTörlés
  12. Tölgy, posztindusztriális társadalom csak ott van, ahonnan az industry-t átpakolták Kínába és társaiba.
    A világ egésze nem posztindusztriális.
    Az régi hozzáállás a kivételezett rétegek egyes képviselőitől, hogy maguknak tulajdonítják a kifinomultságot, a fejlettséget, lenézve azokat, akik bepiszkolják a kezüket a melóval, többek között, hogy őket, a sóhajtozó széplelkeket is fenntartsák.

    Mi történik egy társadalommal, amiből egy vírus kiirtja a "jogász, biztosítási alkusz, média-pr munkás, kutató, befektetési és gyermeknevelési tanácsadó, stb." szakmák képviselőit, de maradnak földművesek és kézművesek? Valahogy csak túlélik. És fordítva?

    Persze hol vannak ma már az én romantikus vágyálmaim földművesei...
    Rabszolgák, energiarabszolgák, műtrágyák, gyilkos algák, Himalája-sivatagosodás.

    BCs

    VálaszTörlés
  13. bcs,

    egy normális társadalomban a kivételezett rétegek kivételezettsége éppen abból ered, hogy birtokolnak olyan minőségeket (akár aktuálisan, akár potenciálisan), amiket a "melósok" (vö.: sudrák valamint csandalák, pancsakák s az egyéb, avarna szenny) nem. (és nem pusztán egy öntetszelgő "tulajdonítás"-ról beszélünk)

    VálaszTörlés
  14. BCs,

    ilyen vírus nincs.

    Ne haragudjon, de a, hogy csak a fizikai munka munka, nekem túl marxista gondolat.
    Az általam felsorolt szakmák nélkül a paraszt, munkás és egyebek is sokkal kevésbé hatékonyan termelnének (lásd kutató, alkusz, biztosítási ügynök, stb.), másrészt jó eséllyel a konfliktusaikat kapával-kaszával oldanák meg. Ez a sok "here" szakma szervezi.rendezi az emberi kapcsolatokat. Kis országok, akikről példát vehetnénk, mint Hollandia vagy Skócia, ezekre szakosodtak, és jól megélnek belőle.

    Persze, mindig jöhet az Armageddon, de akkor meg úgy is mindegy lesz.

    (A munkást és a parasztot, a "termelőket" nem idealizálnám. Ha ismeri őket, egyeterét talán velem.)

    VálaszTörlés
  15. Talán csak álmodtam, de van egy olyan emlékem, hogy kb 8 éve az szdsz (vagy csak egy embere) valami olyasmi ötlettel állt elő, hogy a választójogot IQ-teszthez kössék. Sajnos nem találtam meg a cikket, nem emlékszik valaki erre?

    VálaszTörlés
  16. Nem emlékszem, de ez jó apropó arra, hogy rákérdezzünk: vajon a magas IQ elegendő-e a politikai tisztánlátáshoz. Kétségtelenül alapfeltétel...

    VálaszTörlés
  17. A cikkben felvetett kérdésre egy "megoldás" lehetne, hogy ezek az említett "hülyék" állíthatnának képviselőjelöltet, akik pl. felvállalják más rétegek problémáival együtt az övékét is. Jellemzően ilyenek az szdszes képviselők, akik pl. a szegregeció és egyebek ellen küzdenek, de kétlem, hogy a szegregáltaktól kapták volna a szavazatok nagyobb részét.

    VálaszTörlés
  18. úgy sem hihető, de kapaszkodjanak. tótawé volt az aki ezt felvetette, talán egy drogliber ellentüntetésről írva. :)))

    VálaszTörlés
  19. Szóval korunk legfőbb kártevői olyanfajta emberek, akik alacsony IQ-val és iskolázatlanul szavazati joghoz jutotak?
    Mekkora kárt képes okozni a hazának, az emberiségnek egy félreeső helyen lakó, kocsmatöltelék Bunkó Béla?

    És mekkorát egy iskolázott, nem alacsony IQ-jú Gyurcsány Ferenc, Dick Cheney, vagy sorolhatnám?
    Egy Greenspan, egy Bernake? Meg az a sokezer fickó, akik a nagybankok és multi cégek vezető posztjait töltik be, elitképzettséggel, nagy IQ-val.
    Az intelligenciahányados mellett az erkölcshányados, vagy emberséghányados is felmerül a cenzus osztogatásának kritériumaként?

    VálaszTörlés
  20. Csaba, a kettő szorosan összefügg. Az alacsony IQ- és morálhányadossal rendelkezők választják meg a (nagy átlagnál) valamivel magasabb IQ-hányadosú, de zéró morálhányadosút.

    VálaszTörlés
  21. Kedves Loxon, az emberiség legnagyobb kártevőit senki nem választja...
    Az egész választási rendszer a felszíni porréteg, hát tényleg nem akarsz mélyebbre nézni?

    VálaszTörlés
  22. Attól függ. Minél mélyebbre?

    Shenpen is mélyebbre kívánna menni. meg Ön is.

    De pontosan honnan és hova?

    VálaszTörlés
  23. BCs,

    ha a választáűs csak színjáték, és manipulálják a csacskákat a gonosz hatalmasok, akkor a maga következtetése is az kell legyen, hogy az általános választójog inkább gond, mint megoldás :)

    t

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)