2009. július 3., péntek

Darwinian Fairytales


David Stove ausztrál tudományfilozófus nem egy ünnepelt egyetemi celeb. És már meg is halt 1994-ben. Életében hibákat követett el, pl. nekiment Sir Karl-nak (alias K. Popper), és az elmúlt évtizedek feltörekvő, sok dolgos munkáskéznek kenyeret adó irányzatának, a szociobiológiának.

1993-ban fejezte be a Darwinian Fairytales-t, de az csak halála után jelent meg. A könyv a Bevezető mellett 11, egymáshoz lazán kapcsolódó esszéből áll. Bevallása szerint az a célja, hogy bemutassa, a darwinizmus nem igaz, „nem igaz a mi fajunkat illetően”. Nem igaz az emberre vonatkozóan.

Tagadja, hogy ma zajlana a természetes szelekció az emberi fajban, vagy hogy valaha is zajlott volna. Stove kritikájának területe nem az evolucionizmus általában, hanem annak az emberi világra történő alkalmazása és implikációi.

Például Darwin A fajok eredetében azt írta, hogy minden egyes élőlény igyekszik a számát növelni. Papokat, szerzeteseket, apácákat, oxfordi professzorokat, agglegényeket és vénlányokat, egykéző ormánságiakat és a mai európai demográfiai helyzetet ismerve ez elég könnyen cáfolható. Nincs itt valami tévedés?

Vagy, az ember sajátossága, hogy körülvette magát háziasított állatok és növények garmadájával. Szimbiózis az állatvilágban is ismert, de ott a kölcsönös előnyökön alapul. A kölcsönös előnyök igazak lehetnek a kutya-ember kapcsolatában, de milyen előnye van csirkének, akinek pár hetes élete csak arra szolgál, hogy grillezzék a számunkra? Az ember egy nem természetes világban él, amit maga alkotott. Ebben a megalkotott világban is — nevezzük egyszerűen kultúrának — működnének a természet törvényei?

A nagy kérdés az, hogy az ember a nem-emberek világából jött-e létre vagy Isten képmására teremtette? Ezt a kérdést politikai kérdéssé a francia felvilágosodás és örökösei, a politikai modernizmus hívei tették: a forradalmárok és királygyilkosok.

Malthus műve An Essay on the Principle of Population, amely bevallottan nagy hatással volt Darwin-ra, a felvilágosodás optimizmusa elleni nyilvánvaló támadás volt: vallás, egyház, monarchia és magántulajdon világa helyett megígért egyetemes boldogság és béke, egyenlőség és kommunizmus, szexuális emancipáció reményének elvetése. Ironikus, hogy Malthus-t, aki legalább annyire rühellte Felvilágosodást, mint Burke vagy de Maistre, felhasználják a Felvilágosodás projekt mai képviselői. A projekt korábban az Ész haladásában-önmozgásában (tervezés-előrelátásban) bízott, majd az osztályharcban, ma a véletlenben, versenyben, szelekcióban. Azonban Stove felhívja figyelmünket, hogy a projekt egykor a kényszerek alóli felszabadulást ígérte, most a haladást pontosan a kényszerrel — szűk erőforrások, ezért szelekciós nyomás, stb. — magyarázza.

A fajok eredete helyett érdekesebb e szempontból Az ember származása, amelynek ötödik fejezete (“On the Development of the Intellectual and Moral Faculties During Primeval and Civilised Times) azt mutatja, hogy Darwin számára (is) a társadalmi fejlődés volt a kérdés. Darwin számára nem kérdéses itt, hogy az ősi civilizációk nem felettünk álltak, szó sincs hanyatlásról a vallás, erkölcs és tudás terén, csak fejlődésről.

Stove könyve jelentős részét a darwinizmus mai, szociobiológiai változatának szentelte, amelynek erkölcsi aspektusa elég világos. Most már nem kell az erkölcsi okoskodást különleges kategóriába sorolnunk, sem transzcendentális előfeltevéseket nem kell alkalmaznunk. A morál tapasztalaton és természetes szelekción alapul, és a morál megértése csak empirikusan lehetséges. Nem az evolucionizmus lázad a keresztény morális gondolkodása ellen, hanem a kereszténység lázadt fel a természet ellen, a természetre alapozó tudósok csak helyreállítanák a világ rendjét. Ha a darwinizmus tudomány, ha a szociobiológia és a szociológia és hasonlók tudományok lennének, akkor nem kritizálnák az emberi cselekvést, gondolkodást, viszonyokat, ahogyan a csillagász sem a csillagok állását, vagy a biológus sem egy élőlény szervezetét.

A szelekció egyik alapeleme a létért folytatott küzdelem. Jó. Na, de mi van az altruizmussal? Stove szerint az emberek nem önzőek, vagy nem mindenki és nem mindig. Dawkins The Selfish Gene-je szerint a szelekció egysége nem az egyén, hanem a gén. Jegyezzük meg, ez már nem Darwin, a darwinizmus és a Mendel-féle genetika a 30-as években kapcsolódott össze, és jött létre a neo-darwinizmus.

Ha a darwinizmus igaz lenne, az altruizmus nem létezne vagy csak rövid ideig. Az altruizmus révén az egyes egyének túlélési esélye csökken. Az altruizmus csak a gének szintjén segíti a túlélést. Stove szerint a hatvanas évekig a darwinizmust az egyének szintjén érdekelte csak a szelekció és fennmaradás. Ekkor jött W. D. Hamilton (1964), aki szerint az élőlény nem egyéni szinten törekszik a fennmaradásra és szaporodásra, hanem a fajtársak szintjén, főleg azok fennmaradására törekszik legnagyobb mértékben közösek a génjei (magyarul a rokonai).

Az önző gén csoportönzést magyarázó változatát udvariasan nem értelmezik a külpolitikára, a multikultira és azokra a helyekre, ahol a PC-t sértenék. Csak a politikailag korrekt értelmét bontják ki: az ember nem Isten képre teremtett, szabad akarattal bíró lény.

A gének harcolnak a létezésért. [Az ember nem a maga ura, nincs szabad akarata — az is egy hülyekatolikus mánia.] Ebből a szempontból semmi különbség ember és állat közt, nincs az embernek semmi sajátossága, mint lélek, szabad akarat. [Akkor mi a baj a nácik népirtásával, azon kívül, hogy elvesztették a háborút?]

Stove ezt az érvelést nevezte genetikai kálvinizmusnak, mivel Kálvin szerint az ember kiszolgáltatott, gyenge lény, minden jó forrása Isten. Kivéve a démonokat, akiknek van hatalmuk az Isten alkotta határokon belül. Az ember alkotta világ a démonikus, szemben Istennel.

The Selfish Gene szerint ami a géneken, természeten kívül létezik, az az ember alkotta világ, ami csak démonikus, gonosz lehet. A játszma valós szereplői nem az emberek, hanem a gének és a démonok (mémek). A mémek is harcolnak, hogy melyikük szerezzen az agyunkban helyet. Dawkins szerint az intelligencia semmi más, mint eszköz a harcban. Ebben semmit sem tér el Marx-tól, Lenin-től, Gramsci-tól a mai szociobiológia vagy evolúciós pszichológia.

Az egyének csak cipelik a mémeket, és átadják, mint a fertőzéseket. De az egyén csak gazdaállat a gének és mémek harcában. Az ember a gének és mémek csatájának erőtlen áldozata. Olyan fatalizmus ez, mint Kálviné, Marx-é vagy Freud-é, vagy éppen az asztrológiáé. Morális döntés és felelősség nélkül sodródik az ember.

A szociobiológia új vallás, aminek a gén az istene. Stove szerint a szociobiológus a gént helyezi isten helyébe, amelynek intelligens cselekvő eszköze az egyén. A génnek van csak célja — a fennmaradás. Emiatt a szociobiológiát Schopenhauer életfilozófiája követőjének tekintik. A sok-sok kis démon-isten mindenkiben benne van, de az ember nem a maga ura. A darwinizmus szempontjából semmi jó nincs az emberben. Pont Rousseau szentimentalizmusának megfordítása.

G. C. Williams szerint a szervezet az alkalmazkodásban különbözik a tárgyaktól. Alkalmazkodik a környezetéhez. A szervezetben minden struktúrának, szervnek, folyamatnak feladata, funkciója van. Valami, amiért van. Az alkalmazkodás és a körülmények fontosságának felismerése a retorika és az erkölcsteológia-filozófia ősrégi felismerése. Azonban ezek csak humaniorák, és nem a Szent Empirikus Tudomány részei, ezért is az alkalmazkodást az emberi intelligencia művének tekintették, ami tanulható és tanítható, döntést — liberum arbitriumot — igényel, ami téves is lehet, és felelősséggel jár. Csak a baj van vele.




26 megjegyzés:

  1. Ettől a Stove-tól már olvastam valami esszét, ahol hasonlóan genya módon tudományfilozófusokat ápolt le, ahogy emlékszem.

    VálaszTörlés
  2. Na és a piltdown-i ember és tsai. + a ramapithecus és a rudapithecus? Ezekkel mi a helyzet?!

    Ezt figyelmen kívül hagyjátok?

    VálaszTörlés
  3. Zoltán, köszönöm, hogy feldobja ezeket a magas labdákat, de már írtam róluk.

    http://konzervativok.blogspot.com/2008/04/ramapitechus-karrierje.html

    http://konzervativok.blogspot.com/2009/01/biologia-vagy-festeszet-avagy-rudi.html

    A piltdown-i hoax ügyében akkor összegyűjtöm az anyagot, amint megigértem.

    VálaszTörlés
  4. Hát én elolvastam jelentem nem és/ vagy kevés tisztelettel.

    Az egész úgy kezdődik hogy hm, szóval izé ... bullshit.

    Legalább pontosan elolvasnánk ennek Dawkins gyereknek a műveit. Legalább pontosan plagizálnának. Hol írt ilyeneket Dawkins, ez már megint honnan a nyavalyából jött, ki írta ezt a cikket??? Lornyika, te voltál?

    Ja most látom hogy Kocsányos Tölgy volt az. Mondjuk nekem oly' mindegy.

    Dawkins testvér pontosan leírogatja a mémeknél meg egyéb részeknél is hogy HONNAN JÖN AZ EMBERI HUMÁNUM.

    Eljutottatok a könyv címéig hogy "önző gén". Congrat.

    Hopsza ha önző gén, akkor ahá, jön az altruista keresztyénség, oszt' az mennyivel jobb ám.

    Hát nem erről osztjuk az észtet (vagy a finneket)?

    És legalább megint foglalkoztatok azzal hogy Darwin melyik kezével törölte ki.

    Lehet hogy én is megemlítem életrajzi adatomban, sohase lehet tudni mit hoz a jövő...

    VálaszTörlés
  5. Egyébként már a név eredeteknél gondolkoztam kicsit, és eztet találtam:

    http://www.loxon.hu/a_ceg_kezdo.html

    VálaszTörlés
  6. Zoltán, kérem, vegyen a linzerből - friss, most hoztam.

    Megenged egy kérdést? (Szigorúan vitán kívül, személyes érdeklődésből.)
    Ön sci-fi rajongó?

    Természetesen, nem veszem zokon, ha nem válaszol :)
    Ha igen - köszönöm.

    VálaszTörlés
  7. Zolika,

    fikázásban Falafel sokkalta jobb. Tanuljon tőle.

    Az altruizmus fogalma pedig nem keresztény. Maga még buta is.

    VálaszTörlés
  8. Tölgy, most miért bántja Zoltánt? Amikor már éppen a friss linzert eszi velünk. Ez nem sportszerű.

    Tiltakozom is a CJB-nél.

    VálaszTörlés
  9. olvasták Tom Wolfe mókás novelláját a "Your soul just died"-t ebben a témában?

    ajánlom mindenkinek. mókás és váteszi

    VálaszTörlés
  10. pontosabban 'Sorry, But Your Soul Just Died' (gugli kiadja rögtön)

    VálaszTörlés
  11. Zoltán, maga nagyon haladó. Magának el kéne mennie megmondóembernek. Nem kemény az a linzer? Legalább csokis?

    VálaszTörlés
  12. Darkosky,

    kösz, nem ismertem. Az orthodoxytoday-en találtam valamit, arra gondol?

    VálaszTörlés
  13. Őrnagy úr, azt Zoltán nem tudhatja. Az összeset kiborogatta és beletaposta a szőnyegbe. Valamint széthajigálta a tálcákat és összetört néhány poharat.
    De nem haragszunk rá ezért, egyszerűen nem volt más választása. Tetteiért nem felelős, hiszen őt alighanem a mémek irányítják.

    VálaszTörlés
  14. tölgy, igen ez az. örülök, hogy tetszett

    VálaszTörlés
  15. Keményfafej elvtárs, micsoda visszavágás!

    És milyen korrekt tőled hogy összevissza leszeded, visszateszed meg módosítgatod a zseniális cikkednek vicik-vacak részeit.

    Nem rossz az ötlet, de szerintem még kellene rajta kicsit dolgozni, csak a 99%-a értelmetlen ha a névelőket nem számítom. A sok kötőszó biztosan hasznos érvelési módozat.

    A szittem hogy én évőlűcíjónista vagyok, aki aztat mondja hogy már majmok is és azok előttiek is altriusták. Nem tudtam hogy a majmok keresztények. Vagy az itteni majmok?

    Aham, tényleg milyen buta is vagyok Fafej elvtárs, még jó csak Te vagy helikopter...

    VálaszTörlés
  16. Lornyonka, Keményfaszú Táplálék elvtárs azért bánt mert egy helikopter és soha nem nézhet bele a szódáspoharába.

    Kukucskának egyébként meg igaza van.

    VálaszTörlés
  17. Ráadásul visszatérve a cikkre -hogy had' örüljön Kugligolyót Gyártunk Belőle elvtárs - hogy szinte az összes állítása ellentétes a tényekkel. Mintha aki e cikket írta volna (és aki megjelentette itt is) nem is ismerné a valóságot?

    Aztat mondja a jóképességű antidarwinista önjelölt tudósunk hogy pl. a háziállatokra, csirkére a számszerű növekedés nem igaz...

    Hát legalább megtanult volna számolni ovis vagy első osztályos korában.

    Akárhogy nézem a csirke, kutya, macska etc, száma az emberével párhuzamosan nőt...

    És mintha az ember is mintha még mindig növekvő példányszámot mutatna. Biztos fénymásolják. Ugye?

    VálaszTörlés
  18. ...node se szeri se száma ezeknek a kellemesen agyzsibasztó gondolatoknak a cikkben. Már ha az ember túlteszi magát a sok kötőszavon...

    VálaszTörlés
  19. De legalább annyi haszna volt ennek a leszedem és felteszem dolognak hogy Fapapucs elvtárs olvasott egy kis Dawkinst is ... biztos lilult a fejed.

    Szerintem olvass még a rhesus és bonobo majmok altruizmusáról is, meglepő eredményre fogsz jutni.

    VálaszTörlés
  20. És ez a cölibátusos papi példa is milyen zseniális. Akkor a hangyáknál is igaz, mert ott meg csak egyvalaki szaporodik, a többiek emberi mértékkel cölibátust fogadtak.

    Ó milyen zseniális ez a cikk. Menten a földre borulok.

    A röhögéstől.

    VálaszTörlés
  21. És még mennyit tudnék írni...

    (Lornyonka tezstvír, most már elég a post flood, vagy még kell kitennem a megbeszéltek szerint? Mikor kapom a fizetségem meg a látogatottság növelésért?)

    VálaszTörlés
  22. Úgy látszik itt ortodox sabbath van.

    VálaszTörlés
  23. Zoltán, ejnye, beelőzött...

    a szerzőnek jó egészséget, erőt kívánok, sok ilyen szórakoztató cikket még!

    VálaszTörlés
  24. bubuka,

    pont a maga és Zolika kedvéért van egy külön poszt a troll gyerekeknek. Ott homokozhat tovább Zolikával.

    VálaszTörlés
  25. jaj, nem voltam tisztában a játékszabályokkal. Pedig ha tudom h csak tapsikolni szabad... tán még linzert is kaphattam volna! Kár.

    VálaszTörlés
  26. Linzert az kap, aki teaszalon-képes.
    Úgy tűnik, Magának ez nem lesz egyszerű.
    Azért csak próbálkozzon :)

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)