2009. július 1., szerda

Biológia és képzőművészet — a piltdown-i ember

Zoltán és a piac közkívánalmára a Tea-Kör számára írta Lornyon professzor, a droid-, troll- és mémkutatás kiváló franciaországi képviselője.

\O=O\

Már írtunk volt az egykor híres indiai Ráma-margarinról és kárpát-medencei rokonáról, a Túró-Rudiról.

Érintőlegesen szóba került már a közismerten mállós piltdown-i teasütemény esete is. De hagyjuk meg a szakácsművészetet a lányoknak.

Ezúttal komolyabb dolgokkal foglalkozunk. A piltdown-i emberrel, más néven Eoanthropus dawsoni c. objet trouvé-val, amelyet egyesek Sir Conan Doyle leleményének tulajdonítanak. A Komolytudósok nevű társaság ezt az alkotását 1912-ben hozta össze, 1953-ig minden szalonban kiállították, könyveket díszítettek vele, mígnem egy műkritikus azt nem állította, hogy egy orángután, egy csimpánz és egy homo sapiens-egyed törmelékeinek kombinációja, s mint ilyen, immár rég kiment a divatból. Mivel a közönség innentől nem bálványozta többé az alkotást, gyorsan eltették szem elől, be a Fogadó a beszélő majomhoz „büszkeségeink” vitrinjébe.

A Komolytudósok Charles Dawson vezetésével a Londoni Földtani Társaság ülésén leplezték le művüket, amely osztatlan sikert aratott. Habár Marcellin Boule és Gerith Smith Miller 1915-ben, Franz Weidenreich pedig 1923-ban már tákolmánynak nevezték és fércmunkának tartották a fantáziakoponyát, a szobrászokat (a már említett Dawson-t és Arthur Smith Woodward-ot, a British Museum földtani részlegének vezetőjét) még 30 évig övezte elismerés. Mi még ma is elismerjük őket, hiszen de gustibus non est disputandum.

Az irodalmi osztály természetesen előbb összehozta a lelőhellyel kapcsolatos mítoszt, amelyet Gellér B. István is megirigyelhetne. 1938-ban még szövegezett emlékművet is avattak szónoklat kíséretében a „lelet” helyén a felfedezők és az „emberelőd” tiszteletére, sőt kocsmát is elneveztek a közelben a piltdown-i emberről.

To be continued ugyanitt.

Mert közben Mr. Pharmacist megtalálta a hiányzó láncszemet. Ezennel felkérem őt, hogy mutassa be kis, tudósokból álló körünknek.
Gyógyszerész úr, prezentálná a leletet?


John Cooke festménye a Komolytudósok nevet viselő, többnyire szabadkőműveseket tömörítő művészeti társaságról. A társaság tagjai A beszélő majomhoz nevű fogadóban találkoztak, s ott hódoltak az OuLiPo-hoz hasonló ironikus irodalmi-festészeti és szobrászati tevékenységüknek.

Hátsó sor (balról):
F. O. Barlow, G. Elliot Smith, Charles Dawson, Arthur Smith Woodward.


Első sor:
A. S. Underwood, Arthur Keith, W. P. Pycraft, és Sir Ray Lankester.



14 megjegyzés:

  1. Ezt a maszon dolgot honnan lehet tudni?

    VálaszTörlés
  2. Oké, oké. Rendben hogy kesztyű felvesz meg ilyesmik. Teljesen rendben lévőnek találom.

    De miért érzem én az izzadságszagot ezek körül a postok körül ???

    Pedig én még csak most kezdem megint, szóval nem én voltam.

    Biztosan ezt szeretnétek?

    Egészen biztosan meg vagytok győződve erről?

    Mer' én nem.

    VálaszTörlés
  3. Amúgy tényleg tűnnek el bejegyzések, nemcsak ez a Darwinian fairytales hanem másik is tűnt már el, de aztán visszakerült. Rakoncátlankodik a rendszer?

    VálaszTörlés
  4. Méghogy Lornyon troll kutató ...

    Eleddig nem is látott egyet sem közelről, a fajtáit meg nem is ismeri.

    Mert ha tükörbe nézne rájönne hogy abban egy nagy lassan cammogó barna trollt látna, aki még csak nem is reaktív meg ilyenek. A LOL faktorral szemben közömbös, mert mit sem ért belőle.

    Nulla dinamika, nulla progresszió legfeljebb egy kis mackós izzadságszag.

    VálaszTörlés
  5. Nem, többféle oka volt. Van pl., amit jegeltünk, mert a túl sok videó leterhelte a címoldalt. Később visszakerült. Eddig csak két rövidke bejegyzést vontam vissza mások érzékenysége miatt. Tölgy meg néha szokott törölgetni, ha nem elégedett valamivel, amit írt. That's all, a rendszerrel nincs semmi komolyabb hiba.

    VálaszTörlés
  6. Á, tehát a faszúk szétrágták a Bútorlapnakvalót?

    VálaszTörlés
  7. Felhívnám a t. webmester figyelmét, hogy a levett posztok bekerülnek a webhely hírcsatornájába (RSS). Ennek köszönhetően szemfüles olvasók pl. hozzáférhettek tölgy "Szexizmus IV" c. opuszához, annak ellenére, hogy a címlapra sosem került ki.

    A blog egyébként lassan olvashatatlanná válik, fontolgatom a leiratkozást a hírcsatornájukról. Választhatnak, vagy a trollokat etetik, vagy az olvasóikat.

    VálaszTörlés
  8. Visszarakom posztot, csak Gyógyszerész úr tanácsának engedtem.

    Gordon,
    a Szexizmus IV. egy kíváló poszt volt, csak egyik jeles teázunk nem bírta humorral.

    Igazából mire gondol, mi a baj: Válaszolunk Zolikának?
    Sok az egymást követő poszt?
    Unalmas az _evilució_?

    VálaszTörlés
  9. Z, evolúció. Ásít.

    Egyébként Z-nek igaza van abban, hogy Önök olvashatnának ezt-azt az evolúciós elméletről, mielőtt bírálgatni kezdik. Amit Önök támadnak, az az evolúciós elmélet egy lebutított és eltorzított, straw man kiadása.

    (Ettől függetlenül Önöknek igazuk van abban, hogy az evolúciós elmélet magyarázó értéke nulla.)

    VálaszTörlés
  10. Dear Gordon,
    a magyar átlagolvasónak az evolúció teljesen homályos terület, így mindennel meg lehet etetni.

    Azt hiszi, az emberek (akár még biológiához értők is) tudják, hogy a ramapithecus vagy „rudi” már „nem él”?

    Eva Jablonka biztos nagyon tanulságos olvasmány, de attól tartok, semmivel sem lennénk okosabbak, ha elolvasnánk. A legtöbb evolucionista érvelés ma már egyáltalán nem a paleontológia területét vizsgálja, hanem a mikrobiológiai szintet próbálja tematizálni, amire az átlagember csak legyint, és azt mondja, biztos jobban tudja az, akinek mikroszkóp volt a jele az oviban.

    S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a pszichológiai és szociológiai evolucionista érvelés a szélsőséges, olykor maximálisan abszurd spekulációk televénye. (Ezek cáfolata viszont azért nem egyszerű, mert aki elsajátítja az evolucionista szerző nézőpontját, az onnantól szentül meg van győződve arról, hogy ő maga is majom, meg az is, akivel beszél.)

    A paleontológia sokkal szimpatikusabb terület. Nem is értem, miért nem foglalkoznak már vele annyit, mint az evolúció hőskorában.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Gordonka elvtárs.

    Elöljáróban is nagyon szimpatikus vagy hogy így kiálltál értem. A Gordonka egyébként különösen jó trollnévnek. Nagyon szimpatikus vagy, szerintem paraszimpatikus.

    Azt viszont meglepődve látom hogy az evolúcíjjó magyarázó értéke nulla.

    Őszintén szólva nem is tudtam hogy kellene nekíjje ijjen tulajdonsággal rendelkezníjje. Úgy látszik nem híjjába jöttem én ide, az igazán jó szódásbácsi is blogzártáig tanul.

    VálaszTörlés
  12. Kedves Lornyonka.

    Te előbb váltsál parát digmában, ugyanis ez a pszichómókus bácsiéknál és néniéknél megtörtént az Óperenciás Víztározón túl.

    Úgy híjják az új pszichómókiát hogy évőlúcíjjós pszichőlőgijja.

    Azt hiszem.

    A többi meg ismét csupán pinknoise részedről.

    VálaszTörlés
  13. - Zoltán eltűnődve állát tenyerével megtámasztva jól a szódáspohár fenekére néz. Fej kicsit imbolyog mert már nagyon nehéz -

    Megmondtam ez tisztára állatkert, ha tényleg ennyi majom van itt...?

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)