Scaramella va alla guerra

Károlyi Tamás az alábbi érdekes sorokat írta Josquin és korának művészettel kapcsolatos változásai kapcsán:

„A modális zene, mint arra már utaltunk, a túlbonyolított polifónia zsákutcájába került, amit a homofón pólus felé való elmozdulás követett a 15. század eleji, korai reneszánsz szerzők, Gilles Binchois, Guillaume Dufay homogenizálódó polifóniájában. Az ez időben John Dunstable hatására Dufay és Bichois által alapított németalföldi iskola nagyon érdekes a tradicionalitás szempontjából. Legfőbb képviselőjénél Johannes Ockeghemnél bonyolult, mégis tiszta polifóniát találunk. Zenéje valamiképp kivételt és a tradicionalitás felé való visszalépést képez a reneszánszban, mert művei struktúrájában erősen felismerhető a gótika szellemisége. Hasonlóképpen követőjénél, Jakob Obrechtnél. Dunstable, Dufay, Ockeghem és Obrecht miséi meglepő és sok szempontból tradicionálisnak tekinthető matematikai struktúrákon nyugszanak. Obrechtről például tudjuk, hogy ismerte a reneszánsz neoplatonikus gondolkodó Pico della Mirandola írásait és a neopythagoreusok kozmológiáját; Ockeghem asztronómus, matematikus és minden bizonnyal alkimista is volt. Ez a John Dunstable által felállított szabálynak köszönhető, aki megkövetelte, hogy a zenészek foglalkozzanak aritmetikával, geometriával és asztrológiával. Ockeghem tanítványa, Josquin des Prez és kortársai: Heinrich Isaac és Pierre de la Rue azonban eltávolodtak ezen iskola konzervativitásától és a reneszánsz humanizmus jegyében alkottak: a zenetudomány ekkor kezd el beszélni a »zene emancipációjáról«. Ez többek között azt is hozta magával, hogy a korábbi szólam-hierarchia után most létrejön a szólamok egyenrangúsága. Ez a fejlemény is a szubsztanciális pólus felé való közeledés folytán lesz érthető: ahogy az önálló minőséget adó esszenciális pólus eltávolodik, a megnyilvánulás egyes elemei közti kvalitatív különbséget egy pusztán kvantitatív szempont feloldja — az egyes elemek nem önnön minőségük által, csupán numerikusan lesznek megkülönböztethetőek. Mindenféle egalitárius törekvés hátterében ez a deszcendens mozgás található. Mindeközben a humanizmus, vagyis az istenközpontút emberközpontúra cserélő gondolkodás erősíti a szerzők individuális törekvéseit, így a művek végképp eltávolodnak az örök isteni Művészet másolásának elvétől.”

Mindezzel egyet lehet érteni, mindazonáltal ma már a reneszánsz humanista és középkori szigort feloldó törekvései is óriási magasságban tűnnek fel a mostani kor végletes lerongyoltságához képest.

Ezért — harcos kedvű olvasóink kedvéért — nyugodtan ajánlhatjuk Josquin des Prez frottoláját, a Scaramella va alla guerra (Scaramella a háborúba indul) címűt, amit kétféle előadásban hallgathatnak meg:

Az Early Music Consort of London és David Munrow és a Hilliard Ensemble jóvoltából. (Ha valami a hivatkozásokon nem működik — ez több visszajelzést olvasva könnyen elképzelhető —, akkor lásd az ötödik kommentárt fájdalomdíjért.)

Scaramella va alla guerra colla lancia et la rotella,
la zombero, boro, borombetta, la zombero, boro, borombò.

Scaramella fa la galla colla scarpa e la stivalla,
la zombero, boro, borombetta, la zombero, boro, borombò.

[...]

la comberom, berombetta la comberom, berom berombetta

*

A Missa de Beata Virgine Kyrie tétele