2009. május 14., csütörtök

(Post)Commie Slogans No_1

Miután Bajnai Gordon reform/válságkezelő/szakértő stb. kormánya épp belefogott (finom eszközökkel persze) a tahó magyarik maradék vagyonának/tulajdonának felszámolásába, és mivel erre válaszul is előjött a panelek, a Teakraták gyűjtésbe kezdenek; össze kívánjuk gyűjteni a legnépszerűbb (poszt)komancs szlogeneket, paneleket, amikkel a balosokat/kormányt bíráló megjegyzésekre a kritikus, nyitott, szabadelvű öregek és ifjak válaszolni szoktak. Ezek a panelek múltra és jelenre egyaránt vonatkoznak. A készlet tetszés szerint bővíthető.

A kormány bírálata esetén:

„Miért, a másik talán jobban csinálná?”
„Ugyan már! Mindegyik lop!”
„És a másikok micsináltak mégis???”
„Most még kicsit nehéz, utána meg sokkal jobb lesz.”
„Ha az MSZP kommunista, a Fidesz náci!”
„Az elkúrás 2001-ben kezdődött!”/„Az elkúrás 90 óta van, és mindenki részese.”


Kádár-rendszer/kommunizmus:

„Mindenkire fröccsent sár!”
„A kommunisták legalább jót akartak!”
„Nem is volt olyan borzalmas az a kommunizmus.”
„A Fideszben is vannak kommunisták, ergo, az is kommunista.”
„Milyen jogon ítélünk meg bárkit is? Mindenki részt vett benne!”
„Most az, hogy a múlton rágódunk, előrébb visz minket?”
„Felejtsük el, ami volt, arra koncentráljunk, ami lesz!”
„Rendes keresztény megbocsát!”
„Jó, a kommunisták többet öltek meg, de ha a nácik tovább maradnak, ők még többet ölnek meg!”
(Lásd még: Véralgebra)
„Kádár kiegyezett a néppel, és megteremtette a legvidámabb barakkot! Képzeld el, ha Münnich Ferenc lett volna helyette!”

Kezdetnek ennyi megteszi: mind témát, mind szlogent szabadon hozzá lehet tenni. Könnyítsünk meg szeretett baloldali honfitársaink dolgát, egy helyen legyen az összes, és ne kelljen nehéz munkával kitalálni, éppen melyik is kell.

*

Update — kommentálóink gyűjtéséből:

„Lehet, hogy meggazdagodni nem lehetett a Kádár-rendszerben, de tisztességesen élni, igen!”

„Nem az a kérdés, hogy a 13. havit megkapjuk-e, hanem, hogy a 11., 12. havit megkapjuk-e?!”

„Nem is volt kommunizmus, csak szocializmus, mert a kommunizmust mindig csak építettük!”

„Akkor volt munkája a cigányoknak is.”

„Még mindig jobb, mint Orbán...”

„A legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán.”

„A Gyurcsány legalább kimondta az igazságot, az Orbán viszont még mindig hazudik”

„Orbán hatalomra tör, míg Bajnai Gyurcsány (stb.) csak az országot akarja reformálni”

„A legőszintébb igazságbeszéd”

„Nincs ingyenebéd”

19 megjegyzés:

  1. "Lehet, hogy meggazdagodni nem lehetett a Kádár-rendszerben, de tisztességesen élni, igen!"

    "Nem az a kérdés, hogy a 13. havit megkapjuk-e, hanem, hogy a 11. 12. havit megkapjuk-e?!"

    "Nem is volt kommunizmus, csak szocializmus, mert a kommunizmust mindig csak építettük!"

    VálaszTörlés
  2. Lótuszevő, kösz!:))

    Jöhetnek még, és majd Loxony intézkedik.

    VálaszTörlés
  3. Gabrilo, Lótuszevő,
    csodálatos szlogenek!

    Önök igazi folkloristák, napjaink Kodály Zoltánjai.

    Én csak egy újdonsággal találkozom mostanában gyakrabban:
    „Akkor volt munkája a cigányoknak is.”

    VálaszTörlés
  4. Bezzeg a haladár Japánban. Ott már egy tubussal vagy félszobával is beérik. Itt lifttel akarnak járni meg 3 szoba kell 2 emberre meg öröklakás - elképesztő

    VálaszTörlés
  5. "Még mindig jobb, mint Orbán..."

    VálaszTörlés
  6. kedves Sedith, nem erre gondolt?

    "A legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán."

    ;]

    VálaszTörlés
  7. "A Gyurcsány legalább kimondta az igazságot, az Orbán viszont még mindig hazudik" - nem emlékszem teljesen pontosan, lehet csiszolgatni.

    VálaszTörlés
  8. Orbán-bányák és szőlők meg kimaradt? Botrány!

    Orbán hatalomra tör, míg Bajnai Gyurcsány, stb. csak az országot akarja reformálni,megmenteni, stb.

    Tök mindegy, hogy jobbos vagy
    vagy balos, te sz..d meg sz..s!

    VálaszTörlés
  9. A legőszintébb igazságbeszéd

    Nincs ingyen ebéd, egészségügy,stb

    VálaszTörlés
  10. Nagyon köszönöm a további hozzájárulásokat!

    Loxon, intézkedjen!
    :D

    VálaszTörlés
  11. "a gyurcsokrácia és az orbokrácia két bűzhödt könnygáz szagú virága egy tőről fakad, melynek gyökerei
    egy rádioaktív szarral teli csernobili pottyintósklozettba kapaszkodnak"

    Az index által istenített Dr. Flash

    VálaszTörlés
  12. Harmadszor irom, ha lesz szja csokkentes az ingatlanadoval egyszerre, akkor lesz mibol kiifzetni.

    VálaszTörlés
  13. Kedves Darkosky, azt hiszem, az Ön beszélgetőpartnere cizelláltabban fogalmazott, mint az enyém. ;)

    VálaszTörlés
  14. Gabrilo,
    maga még mindig itt tart? Két év az nagy idő a maga korában, érdekes, hogy nem fejlődött azóta semmit.
    Gyúrjon rá kicsit, szerintem.:) Ez a "mekkoraseggfejmáramásik, mennyiveljobbarcvagyokén" mentalitás olyan sekélyes, tudja.
    Figyi:

    Miért, a másik talán jobban csinálná? - a Fidesz jobban csinálta

    „Ugyan már! Mindegyik lop! - De gagyi már ez a székházozás, bányázás, szőlőzés, milyen uncsi klisék... Hajdú BT! Fortus-Altus! Lehet, hogy lopott, de nem annyit! Minden komcsi lop.

    „És a másikok micsináltak mégis???” - Lehet, hogy nem csináltak semmit, de legalább nem vitták csődbe az országot!

    „Most még kicsit nehéz, utána meg sokkal jobb lesz.” - A haza végveszélyben, a magyarokat üldözik a saját hazájukban! Csak a büdös komcsiknak és a csókosoknak jó, a mi bőrünkre!

    „Ha az MSZP kommunista, a Fidesz náci!” A Fidesz nem náci, de az MSZP komcsi! Mi az, hogy náci? A magyarokat üldözik a saját hazájukban!

    „Az elkúrás 2001-ben kezdődött!”/„Az elkúrás 90 óta van, és mindenki részese.” Negyven évig…..és azóta is!
    stb.

    Egyrészt mennyivel elegánsabb lenne, ha a kliséket együtt tárgyalná, másrészt gondolja meg...
    ha a "saját" kliséket maga fogalmazza meg, finoman érzékeltethetné a két klisé közötti színvonalbeli különbséget anélkül, hogy simán lesajnálnák magát, mint egy szokásosan elfogult, nagyarcú balféket.

    Üdv:)

    VálaszTörlés
  15. Gizike,


    Látja, tudok én haladni is. Igaz, visszafelé.

    VálaszTörlés
  16. Gabrilo,

    ezt a posztot nem mert kitenni a Konzervatóriumra?
    :P

    VálaszTörlés
  17. tölgy,

    ami azt illeti, leszúrást kaptam, amiért nem oda tettem;]
    De ha összegyűjtöttünk eleget, mehetne oda is :)

    VálaszTörlés
  18. "Cigányokra van szükség, ugye? A Gyurcsány még csak nem is zsidó!"

    bővebben:
    http://index.hu/belfold/0927gyf/

    VálaszTörlés
  19. És az Ezüsthajó, országimázs, kontra Kaya Ibrahim?

    Joszip Tot és tsa? akik annyira jó üzletemberek, hogy az általuk elsikált összeg minden egyes elmeséléssel megduplázódik?

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)