2009. május 27., szerda

Faludy / Villon

mottó:
füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból”

A 20. századi magyar irodalom kincsesbánya. Hát itt van ez a Faludy. Akivel az 1960 után születettek leginkább nyekergő-hangú-öregember-fázisában találkoztak, hazatérő _disszidensként_, akit körbelengenek mindenféle, maga nomeg barátai által is terjesztett legendák. Aki annyiszor elmondta már, hogy milyen volt, amikor Attila így, Attila úgy.*

Aztán valahogy Faludy megszentült. Igazi morális auktoritássá vált valahogy. Sikermarketing. Majdnem-dísz-öröklakás. Dísztemetés. Díszemberekkel. Sírjak vagy nevessek, köpjek vagy hányjak?

Tegye fel a kezét, aki olvasott saját verseskötetet Faludytól. Na ugye.

Most azok, akik tudják, hogy ő költő. No lám. Köszönöm.

Nemrég láttam egy könyvesboltban leárazva Faludyt. Korai Faludy volt, katolikus szenténekek vagy imák vagy micsodák fordítása, reprint a 30-as évekből. Annyira kóser céltermék volt, hogy benne volt a korabeli Nihil obstat. Nesze neked Sík Sándor, Babits.

Mindenesetre a Faludyt besugarazó gloár és popularité jócskán a Villon-„fordításaiból” háramlott rá. Amit (költő-vagyok-és-rockzenész) Hobó zenésített meg. Ezek a fordítások, a megfelelő (és talán valóban igaz) legendákkal, a 90-es évek elején jelentek meg újra Magyarországon. Vékonyka zöld füzetke, címlapon fehér betűk, valami fametszett Villonnal. Hobó-rajongó gimnazistalányok kedvence.

Aztán a 20. századi magyar szerzőkben turkálva az ember meglátja, hogy annakidején mit gondoltak erről a szövegről. Hobó nélkül, blues nélkül az olvasók. A kompetensebbek is.

„Nyihihihihi” -- foglalhatnánk össze egyetlen szóban a dolgot. De inkább idézem Radnóti Miklóst (akit egyre szimpatikusabb fiúnak látok, nyominger korai versei ellenére). Szóval Radnóti S. ezt mondja (Napló, 1941 júl. 11):

Villont Tóth Árpád fordított először ugyan, de az irodalmi közönség számára mégis Szabó Lőrinc fedezte föl s a nagyközönség számára általában (ó borzalom!) bizony, bizony Faludy György. Kényes és bizonytalan kérdés ez, hogy ki fedez fel egy költőt...

Az „ó borzalom”, a „bizony, bizony” nem irónia. Érdemes megfigyelni a finom különbséget: „irodalmi közönség” és „nagyközönség”. Aztán itt van egy memoár is, Vas Istvántól (Miért vijjog, 51). Negyvenes évek eleje, legalább 3 zsidótörvény érvényben. A sajátosan érintett szerző, Vas István felugrik egyik munkatársnőjéhez. Vas István amúgy költő, Radnóti barátja. A fiatal munkatársnő érzelmes lélek. És versolvasó. Pedig nem is bölcsész. És mit olvas Reviczky* mellett? Amit az igényesebb gimislányok reprintben a rendszerváltós években.

A kis asztalkán egy fűzött könyv hevert, a tetején az állt: Villon -- arról tudakolta a véleményemet. A cím tehetséges és penetráns „átköltések” cégére volt -- Vilma is, nővére is el volt ragadtatva tőlük. Addig azzal áltattam magam, hogy hatóerejük csak a Lipótvárost és kapcsolt részeit érinti -- de, úgy látszik, az ilyesfajta termékek előtt leomlanak a társadalmi és faji választófalak is. Habozva, óvatosan nyilatkoztam: átalltam volna mást mondani, mint amit gondolok, de nem akartam őket megbántani azzal, hogy csepülöm, ami annyira tetszik nekik. Szerencsére hamarosan kellemesebb témára tértünk át.

Azért Vas egy rendes és gáláns úriember, hogy nem akarja megbántani a hölgyeket. Első olvasásra (is) meglepő, hogy mennyire cinikusan és őszintén viszonyul a Kötethez. „Ilyesfajta termék.” Belegondolva tényleg vicces. A nagypolgár szereplírája: eljátssza a középkori, áhítatos, majdnem-proli-de-mégis-afféle-értelmiségi pózt (37-es a kötet, a versek 34-től). Fordításként elsütve. Közben meg ott van kortársnak egy valóban-proli, valóban-értelmiségi, valóban-éhező József Attila, egy egyre javuló Radnóti, egy befutott Kosztolányi, Babits, vagy a nácizálódó Szabó Lőrinc. Ami külön pikánssá teszi a mai világban ezeket a 81-es sorokat, az az „irodalomszociológiai” rálátás, ahogyan a Faludy-féle irodalom akkori és eredeti befogadói körét (célközönségét, muhaha) leírja. Bizony, bizony. Ma azt mondanám, Élet és Irodalom alsó széle-közepe. A szocialista korszak egyik előnye volt, hogy nyomtatásban büntetlenül rá lehetett mutatni a szerencsésen elmúlt, konszolidálódó-ellenforradalmár-elnyomó korszak ilyen részleteire. Mint az akkori irodalom és irodalmi közvélemény működésére, mondjuk az Adytól már akkor, rutinból leantiszemitázott „népiesek” megjelenéséig. Aztán jött a rendszerváltás, aztán jöttek az antiszemitázók, meg az antiszemiták, meg az antiszemitának nevezettek ... aztán most mi van? Hát ez: „Ez olyan klima: itt folyton beborul, / ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen, / hogy mindenki kussol”. Illetve bizonyos dolgokról nem beszél. Mert nem is lehet mindenről mindenhol beszélni.

Olvassanak Vas Istvánt. Megéri.

_________

* nem bölcsészeknek: Attila = József Attila, magyar-proletár-bölcsész-neurotikus költő.

** nem bölcsészeknek: Reviczky = R. Gyula (1855-1889), költő a magyar századvég vákuumában. Szimpatikus lúzer, aki lúzerságát Schopenhauerral üti fel: Jászai Mari pasija átmenetileg, aztán kiköhögi a tüdejét és ebbe belehal 34 évesen. Versei itt, utóhatásuk a Nyugatban, tessék olvasni.

16 megjegyzés:

  1. ejnye, de jó volt ezt olvasni. már csak faludy ügyben is, de még inkább, mert felelevenítette azokat az időket, mikor havonta jelentek meg részletek a kortársban a miért vijjogból, és mindig ott ütöttük fel először a lapot. akkoriban az esti berúgás közben ilyenekről beszéltek az emberek. :)

    VálaszTörlés
  2. azért a négysoros valóban jó fordítás faludytől :)

    VálaszTörlés
  3. tewton,

    a csillagozott lábjegyzetek feleslegesek. Aki a második mondat után olvassa tovább ezt a posztot, az hard core bölcsész :)

    Faludy egy versét biztosan olvastam, és szerintem nem is rossz, de én vállaltan nem értek hozzá
    http://konzervativok.blogspot.com/2008/04/vn-tlgy-amgy-sket-mint-az-gy-szerint.html

    VálaszTörlés
  4. "a Faludyt besugarazó gloár.."

    Én nem sugároztam be senkit, kikérem
    magamnak. Engem sugároznak néha, és ráadásul követnek is.

    VálaszTörlés
  5. Leskelődő exszázados még mindig magán van Gloire? Nehezen dolgozza fel, hogy lefokoztam.

    Különben szerintem a műfordításai jók Faludynak, a Test és Lélek című antológiát elég sokat olvastam.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Tölgy, kérem ne becsülje alá a jelen lévő nem bölcsészeket. Én pl. minden postot becsülettel elolvasok. Nem állítom, hogy mindent értek, és van, amikor még a témát sem biztosan jól fogom, de azért küzdök, hátha ragad rám valami "kúltúra" (tudja, hogy legyen mi aztán ruha módjára lehulljon rólam). Szóval én inkább a többi írásnál is szívesen látnék egypár gy.k. jelzetű magyarázatot, hátha akkor jobban eligazodnék magukon.

    VálaszTörlés
  7. Tévúton, maga egy sznob.

    VálaszTörlés
  8. Én semmit sem értek, de mindenbe belepofázok.

    VálaszTörlés
  9. CSaba,

    bocs! :)

    találtam magának egy újabb, jó kis evolucionizmus fikázásra alkalmas szöveget, időm lesz felteszem. :)

    VálaszTörlés
  10. Tölgy, már alig várom! ;-)

    VálaszTörlés
  11. Ezredes, Maga szimuláns, a katonák köztudottan fojtást szoktak csinálni a könyvekből, néha véletlenül felgyújtanak vagy kifosztanak egy-egy könyvtárat, effélék.

    a csillagos nóták nem gy.k.-jellegűek, csak valahogy nekem se lenne evidens, hogy kiről is beszél azt öregember, ha csak úgy odaszörfölnék. Mondjuk engem (mint ex-BTK-st) evolúcióval lehetne megmattolni, dehát.

    Az evolúció meg a fajok kérdése kapcsán leginkább csak az érdekel, hogy a rizlingszilváni oltványom az élettartalmam alatt lehetőleg ne alakuljon át mondjuk otellóvá vagy zellerré. Erre kevés esélyt látok. Az összes többi absztrakció.

    VálaszTörlés
  12. Rizlinszilváni? Maga tényleg konzervatív:)

    VálaszTörlés
  13. TM,

    ez a "Tévúton" nagyon is! :)

    Rizlingszilváni, hm, hogy kiment a divatból :(
    De Tévuton vidékén még termesztik.

    VálaszTörlés
  14. TM,
    mi a baja a sznobokkal?

    A rizlingszilváni régi kedves emlék. Tiszta szentgyörgyhegyi rizlingszilvánin szocializálódtam a szeszek világába. Ezt nem feledhetem :)

    VálaszTörlés
  15. Tevvton,

    elhatárolódom tőlük. Tudja, én nem vagyok sznob csak szeretem a jobb társaságot.

    VálaszTörlés
  16. A rizlingszilvániról nekem a rizling jut az eszembe. Szülővárosom környékén ez a magától értetődő szőlőfajta. Amikor még azt gondoltam, hogy a reakciósság fő útvonala az alkoholizmus, sokat ittam belőle. A rizling olyan, mint a jó levegő, tiszta víz vagy a friss kenyér. Persze vannak káprázatosabb dolgok, de ezek nélkül nem érdemes élni.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)