2009. március 9., hétfő

El van ez qrva rendesen


Nem a ma gyakori témánkról, a gazdasági bajainkról szólok, nem mintha azok lényegtelenek lennének. Előbb-utóbb csak túl lehetünk rajtuk. Azonban nem pusztán technikaiak: hogyan szervezzük meg az adóztatást, egészségügyet, nyugdíjat, kiket és hogyan segítsen a költségvetés stb.

A gond az, hogy szétesett a magyar politikai társulás. Talán emberemlékezet óta nem is létezik — mert a Rákosi- és Kádár-rezsim világát nem nevezném annak. 1990 nem teremtett politikai társulást, és ha valami lassan ki is alakult, annak bizonyosan vége szakadt az Őszödi Beszéd következmény-nélküliségével és 1023-mal, amikor a kormányzat erőszakot vetett be a rivális politikai táborral szemben. A politikai tárulás ugyanis azon alapul, hogy az esetleges konfliktusokat törvénnyel és/vagy udvariassággal intézzük el.

A csőd lényege, hogy egyre többen mondják fel és egyre nyíltabban a törvények tiszteletét. Köztörvényes bűnözők voltak és lesznek. De ma már az köz pénzén kitermelt értelmiség hirdeti a törények felrugását.

Csőd. A baloldali gondolkodás csődje is, de ez most a legkevésbé megnyugtató. Igen, Rousseau és Proudhon szelleme él, és közpénzen terjesztik.

Balogh Artúr, a Hírszerző egykori bloggere legutolsó bejegyzése:


„Cigány megélhetési bűnözést el kell tűrnötök!

Cigányokra filozófiai és igazságossági értelemben nem vonatkoznak a törvények.

Tulajdonképpen a cigányokat nincs jogotok megbüntetni.

A cigány származású magyar állampolgár büntethetetlen akkor amikor a családja, önmaga létfenntartása érdekében eltulajdonítja mások, vagy a többség javait.

A cigány jogosan lop.

Mivel az alkotmány szerinti cigányokra vonatkozó tételt a többség , az országgyűlés nem foganatosítja ezért minden ami az alkotmányba van minden kötelesség a cigányokra jogilag nem vonatkozhat.

Mivel minden törvény az alkotmányból ered ami nem érvényes a cigányságra, Így semmilyen törvény szerint nem büntethető a cigány származású magyar állampolgár.

Jelen pillanatban a cigányoknak csak kötelességét hangoztatja a Náci propaganda de Az alapvető jogairól a Náci hagyományokhoz híven hallgat.

Az a Náci propaganda, amely a proli nép körében rendkívül hatékony.

Úgy ,hogy a szűk látókörű többségnek üzenem, hogy először tegyék meg az ő kötelességüket azután kérjék számon a cigányokon.

A Magyar Gárda meg ha meg akarja oldani a cigányokkal kapcsolatos problémákat akkor nem Tatárszengyörgyön kell gyilkosságra buzdítani a jó népet, hanem azért kellene masírozni, hogy a cigányokkal kapcsolatos alkotmányos jogokat a Tisztelt Ház tartsa be!

Árja Bayer Zsoltinak meg nem a Náci fajelméletet kéne terjesztenie hanem a demokráciát .
A múltkor már tartottam Árja Bayer Zsoltnak előadást a demokráciáról négyszem közt , Úgy látszik nehéz szegénykém felfogása.

Úgy látom a többség, a Magyar Gárdával és Árja Bayer Zsolttal együtt nem lesz képes hatályba léptetni a cigányok jogos követelését ezért azt ajánlom , hogy tűrjétek el a megélhetési bűnözést a cigányság részéről !

...

Visszatérve a cigányok megélhetési önsegélyezésére, ami egyáltalán nem lopás, Nos ezzel kapcsolatban a Kuruc . Infonak arról kellene harsognia , hogy a cigányok jól teszik ha önsegélyeznek mivel az állam nem tartja be velük szembe a kötelezettségét.

Cigánybűnözés helyett jó lenne ha cigányönsegélyezés szóösszetételt használnának ha már annyira becsületes lovagok.”



Miközben 20 éve a szép és igazságos társadalomról beszélnek, a legkisebb emberi jogsértéseket kutatva jeremiádákkal reagálva azokra, ha nem a NATO csapatok behívásával, a legmélyebbre süllyesztették az ország népét. A legnemesebb érveket használták a legalantasabb vágyak igazolására.

De hogy legalább maguk csiszolódjanak:


8 megjegyzés:

  1. Hasonló gondolatokra jutottam én is: a magyar politikai közösség felbomlott. Én ezt különösen az őszödi beszéd (pontosabban a min.elnök nem-lemondása) óta érzem. De talán trianon óta nincsen egyensúlyban, összhangban Magyarország (ami ennek a társulásnak a végső értelme) és a magyar politikai közösség, amely megteremtette és folyamatosan alkotta az országot, és viszont, az ország keretei között lett azzá a magyar, ami (meg pl. a szlovák is, de mindegy).
    A magyar, ha nem politikai közösség, akkor csak egy nemzetiség, etnikum, egy olyan országban, amit történelmi és demográfiai okokból neveztek el róla. Eszembe jut a Berzsenyi idézet:
    Mi a magyar most? Rút sybaríta váz.
    Letépte fényes nemzeti bélyegét,
    S hazája feldúlt védfalából
    Rak palotát heverőhelyének...

    VálaszTörlés
  2. Elmagyarázom.

    Ez nem a rabszolgatartók hibája. Őket kirekesztik, peremre szorítják, és a többségi társadalom arra készteti őket, hogy így tegyenek.
    Legyenek már megértőbbek, kutyafáját.

    VálaszTörlés
  3. A cigányokat eddig csekély számuk és gyakori továbbállásuk miatt nyugodtan lehetett megvetni, a társadalom perifériáján, külön kasztban tartani/hagyni, vagyis figyelmen kívül hagyni, de mostanra olyan sokan lettek -a fiatalok között, hogy a cigányok a jövő magyarjai - sajnos így alakult, és nem nagyon van erre "megoldás". Vagy civilizálni kell őket (ha tetszik integrálni) - elfogadtatni velük a normáinkat, vagy ők fognak bennünket a normáik felé hajlítani.

    VálaszTörlés
  4. _andrisnak igaza van arról, hogy mi is a magyar. Kezdem megkérdőjelezni az értelmét a nemzeti hovatartozás "fontosságának". Részben biztosan az ElQro miatt, de azért is, mert valójában mindegy, hogy ki milyen nemzetiségű, ez nem számít. A kedves argentin-izralei albérlőmmel vagy 3 nem magyar veszprémi kézilabdázóval, tudok közösséget vállalni, de például Hunvald Györggyel, echte magyarral meg nem.

    Az országok és polgáraik végsősoron nem különböznek jobban, mint a bőr az arcomon és a karomon. A lényeg, hogy a bőrsejtek tegyék a dolgukat, de ne gyulladjanak be, ne rákosodjanak el. Egyik helyről át is ültethető a másikra.

    De azért kár, hogy én egy mezítlábas indiai csatornatisztító pária talpbőrének egyik sejtjének érzem magamat, ma, magyarként.

    VálaszTörlés
  5. „egy mezítlábas indiai csatornatisztító pária talpbőrének egyik sejtjének érzem magamat”

    Ez így nem maradhat. Sürgősen fogyasszon teát.

    VálaszTörlés
  6. A jó Arturnak már többször szóltunk, hogy veszélyes vizekre tévedt. Ha én ilyen hangnemben írnék, már rég magyarázkodnom kellene a bírónőnek:-(

    Először csak arról beszélt, Arturunk, hogy a cigányság a babiloni fogság idején Mittaniba hurcolt zsidók leszármazottja (hallottunk már efféle elméleteket), később arról, hogy több joga van a Kárpát-medencében élni, mint a magyaroknak, mára ez az eszmefuttatás nyílt magyarellenes uszítássá fajult.

    Nincs mit tenni, "elitváltásra" van szükség. Felelős embereket kell a felelős pozíciókba ültetni, hogy elkerüljük a jóvátehetetlent. Körülbelül.

    ü
    bbjnick

    VálaszTörlés
  7. "Először csak arról beszélt, Arturunk, hogy a cigányság a babiloni fogság idején Mittaniba hurcolt zsidók leszármazottja (hallottunk már efféle elméleteket)"
    Ez hihetetlen. Nemán.
    Én amikor ezt olvastam valami elvadult nyilas honlapon, majd' eldobtam magam a röhögéstől.
    Hisz a kisnyilasaink, a fizikusokat megelőzve, megalkották a Grand Unified Theory-t.
    Ez a Balog Artúr tényleg komolyan nyomatja ezeket a posztokat?
    Az NBH se tudná jobban csinálni.

    VálaszTörlés
  8. elefánt,

    ezúton akkor elnézést kérek a Hírszerzőtől.
    De a blogot bezárták, nem?

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)