2009. március 20., péntek

Demokraták, megvagytok!

Loxon ismét nehéz kérdéssel lepett meg minket: kik a démosz?

Alant láthatók a demokraták, könnyen felismerhetőek arról, hogy legalább 500 Eurós felöltőben állnak.


Emitt alant pedig látható a démosz, más néven a fasiszták, akiket szintén könnyen felismerhetünk: legfeljebb 50 Eurós a kabátjuk.



6 megjegyzés:

  1. Hehee! Rajt vagyok az alsó képen mint fasisztoid elem, unokatestvéreimmel és évfolyamtársaimmal együtt. Balról kb. 5 centit befelé, az lennék én a nagy szürke kapucniban. Mindig is tudtam énis, h fasiszta vagyok.. >)

    VálaszTörlés
  2. Petya,

    megnéztem, és jól kivehetően tényleg fasiszta.

    VálaszTörlés
  3. Talán nem haragszanak meg, ha egy ilyen iróniaméteres poszt alatt komoly beszélgetést próbálok indítani (kérem, hogy akik a legtöbbször használt nicknevemet ismerik, ne említsék), de fel szeretnék tenni a kérdés: volt-e _valaha_ is bárki komolyan, őszintén demokrata?

    Két eset van ugyanis. Vannak, akik nem akarnak diktálni másoknak, és azt sem kívánják, hogy nekik diktáljanak: ők a liberáriusok, esetleg anarchisták. Ez egy hihető pozíció, úgy értve, hogy hihető, hogy ebben emberek komolyan hisznek.

    Ez gyakorlatilag a hétköznapi életben ahhoz hasonlítható, hogy mindenki döntse el, hogy mit kíván vacsorázni.

    Vannak aztán, akik úgy vélik, hogy márpedig valakinek diktálnia kell: van úgy, hogy magukat kívánják diktáló helyzetbe tenni, vagy pedig úgy vélik, hogy nekik, magukra férne rá valaki, aki diktál.

    Ez ahhoz hasonlítható, hogy a háziorvos vagy a diéta-szakértő, egészségeséletmód-szakértő írja elő, hogy mit vacsorázzunk.

    Ez is egy hihető pozíció, és ez nevezhető arisztokráciának, monarchiának, logokráciának, vagy más egyébnek.

    A kérdés a következő: ki az az ember, aki tényleg komolyan gondolja azt, hogy 1 fő - 1 szavazat alapon, differenciálás nélkül szavaztassuk meg a szomszédainkat arról, hogy mit vacsorázzunk: hogy ez jobb eredményt hozna annál is, mintha mi magunk döntenénk el, és annál is pedig ha egészség-szakértőre bíznánk? Szerintem senki. Ennyire hülye betűvető ember nem lehet.

    Ezért véleményem szerint soha senki nem volt komolyan demokrata: aki demokratát játszott, mindig is úgy gondolta, hogy valójában neki mint diéta-szakértőnek kellene diktálnia, csak ezt könnyebb úgy elérnie, hogy a legegyszerűbb emberek tömegeit meggyőzi, hogy az ő ötletei voltaképpen az ő ötleteik.

    Soha senki nem volt őszintén demokrata, szerintem.

    Mit gondolnak erről?

    VálaszTörlés
  4. Hát a történelem folyása Önnek ad igazat, ez a 'demokráciaféltő' szóösszetétel már egy ideje az én számban is kellemetlen ízt ébreszt. Hogy hihet-e ebben ember őszintén? Akár hihet is. Hiszen annyi hülyeségben hisznek emberek, h az hihetetlen és őszintén teszik ezt. Hiszik ezt még 30%-os választási részvételnél, amiből az derül ki, h nemcsak nem kéne mindenkinek szavazati jogot adni, hanem, h nem is akar mindenki szavazni! Ezek után én azt mondom, h van őszinte demokrata, dehogy Magyarországon a liberális demokrácia az egy zsákutca, az biztos.

    VálaszTörlés
  5. Kedves H.M,

    szerintem voltak és vannak demokraták, akik szerint a társult emberek így vagy úgy képesek magukat szabályozni, így egyszerre élnek tv alatt és szabadon.
    Nem minden demokrata cinikus, bár zömük az. És nem minden demokrata aufklarista manipulátor.
    Ők naivak.

    VálaszTörlés
  6. Azért a demokraták sem arról döntenek közösen, egy fő-egy szavazat elv alapján, hogy mi legyen a vacsora, hanem un. közéleti kérdésekben.
    [Egyébként mi a családban általában egyfélét és egyszerre szoktunk enni, és nem főz mindenki magának. ;)]

    Én Gy.F. 2006-os nemlemondásáig naivul hittem a demokráciában.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)