2008. október 7., kedd

A meztelen királynő

Mi csűrés, csavarás, tegnap két fontos napról sem emlékezett meg kies teázónk. Az aradi vértanúkról és a bátor magyar miniszterelnökről azért meg-megemlékeztek mások. A miénk a szígyen.

Azért tegyük hozzá, hogy gróf Batthyány Lajos hűséges maradt az uralkodójához, miképpen a honvédség sem támogatta Kossuth trónfosztó tervét. De ahogy lenni szokott, a bajkeverő lelépett és Ámerikában ródsózott, és nem őt végezték ki.

Azonban egy másik tragikus esemény is történt október 6-án. Sajnos teljesen kiment a fejemből, pedig tudni illenék. Ez 1789-ben történt, amikor XVI. Lajos feleségét, Marie-Antoinette-et a csőcselék kiűzte lakásából.

Azt különösen kedvelem, amikor bolsevikivé vagy inkább muszkavezetővé lett cipészek és szatócsok mai unokái nevezik csőcseléknek mai kritikusaikat. Hát nézzük meg a balosok eredetmítoszát!

Történt, hogy a forradalomban hiába koboztak el, amit lehetett, mégis váratott még a Kánaán, így az éhező párizsi nők haragja teljesen érthetően azok ellen fordult, akiket addig is fosztogattak a forradalmárok. Az összesereglett nők Versailles-ba mentek, ahol kisebb ellenállás, 1-2 halott árán, 6-án reggel betörtek a királyi palotába. Két testőrét megölték, fejeiket pikára tűzték, lakhelyét feldúlták: a királynő alig tudott egy rejtekajtón elmenekülni a csőcselék elől.



„Az álomból a királynét először egy ajtónálló hangja riasztotta fel, aki azt kiáltotta neki, hogy meneküljön. Ez volt a hűség utolsó jele, melyet adhatott — rárontottak, s máris halott volt. Azonmód lekaszabolták. Vértől szennyes könyörtelen bérgyilkosok és haramiák bandája tört be a királyné szobájába, s bajonett- és tőrdöfések százaival lyuggatták ki az ágyat, ahonnan ez az üldözött asszony szinte mezítelen éppen hogy el tudott szökni, s a gyilkosok számára ismeretlen utakon menekült meg és talált menedéket az abban a pillanatban a maga élete felől is bizonytalan királyi férj lábainál.

Azután a királyt, hogy ne mondjunk többet róla, a királynét, s apró gyermekeit (kik egykor egy nagy és nemeslelkű nemzet büszkeségei s reménységei lettek volna) arra kényszerítették, hogy elhagyják a világ legnagyszerűbb palotájának szentélyét, amely távozásukkor vérben úszott, mészárlás szennyezte be, s szétszórt tagok, megcsonkított tetemek borították. Onnan királyságuk fővárosába vezényelték őket. Két személyt kihagytak ama oktalan, ellenállásba nem ütköző, válogatás nélküli mészárlásból, amely a királyi testőrséget alkotó, előkelő születésű, jó családból származó úriembereket sújtotta. E két urat az igazságszolgáltatás minden pompájával, kegyetlenül, nagy nyilvánosság előtt a bitóra vonszolták, s a palota nagy udvarán lefejezték. Fejüket lándzsahegyre tűzték, s a menet élén hordozták; eközben a királyi foglyokat, akik sorban következtek, lassan vezették tova, félelmetes ordítások, vérfagyasztó sikolyok, őrjöngő táncok, gyalázatos sértegetések, s a pokol dühöngésének kimondhatatlan förtelmei közepette, ami a legalantasabb asszonyi nép visszataszító alakját öltötte magára.”

A jelenetet, ahogyan a tömeg a védtelen és neglizsében lévő királynéra ront, Burke tette a forradalom jelképévé, miképpen az ártatlan nő kivégzése is a forradalom jelképévé lett.



9 megjegyzés:

  1. Most látom, hogy a videó a híres nyakláncügyről készült filmben szerepel (amiről ugyi Szerb Antal és Carlyle is írtak).

    S ím, már meg is van a torrent.

    VálaszTörlés
  2. Hallatlan! Micsoda szőrszálhasogató, ellenforradalmi propaganda ez itt, kérem!
    Tölgy, igazán tudhatná, hogy 1) a királynő elnyomó volt, és az elnyomás szimbóluma, 2) a forradalmárok ezt jó cél érdekében tették.

    Gaz reakciósok, ezeket mindég elfelejtik. Pitypang-zuhataggal és szép szóval nem lehet felszabadítani.

    VálaszTörlés
  3. Milyen szép ez az ajtó! Minden ilyen ajtó legyen áldott.

    Tölgy, ezzel a poszttal egészen új kontextusba helyezte a tanatológiai posztok sorát. Bizony, még a koponya-teáskészletünk is egészen másképp mutat ott oldalt.

    VálaszTörlés
  4. és azt hallották, hogy mi a legfrisseb noveauté e témában?

    berendeznek és megnyitanak egy szobát múzeumnak, amit mintha most hagyott volna ott a nevezett hölgy. Így reklámozza legalábbis az újság (a párisi Metro ujság, vagy valamelyik másik ingyenes ugyanolyan)

    öhmmmm

    persze vér, végtagok és egyéb nélkül. Azt hiszem, egy szalont talán, vagy talán egy hálószobát.

    VálaszTörlés
  5. Loxon,
    szerintem a padló jobb, mint az ajtó.
    Nagyobb kunszt, sokkal komolyabb asztalosmunka. Komoly 3D-s feladat.

    twtn (az elobb is)

    VálaszTörlés
  6. A mocskos csőcselék közé kellett volna lövetni, a hadsereg elárulta esküjét.

    VálaszTörlés
  7. _Trianoni_ királynéról ilyen részvéttel írni... valódi elfogulatlanság :)

    Bár érthető, a hölgy nagyon csinos volt:

    http://www.pbs.org/marieantoinette/life/life_2324_resource.html

    Minimum 80 D.
    Nem csoda, hogy Őragy harciassága esmént feltámada :))

    komolytalan Leskelődő

    VálaszTörlés
  8. Leskelődő, a fűző trükkös dolog volt ám.
    A nagy fraczia forradalomnál kártékonyabb dolog még nem történt az emberiség történelmében.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)