2008. szeptember 3., szerda

Oktatás I.


Az uborkaszezonban sem vert túl nagy port miniszterelnökünk fiának gyenge iskolában kapott fura érettségije. A fiatalember ősztől az egyik budapesti karrier egyetemen folytatja tanulmányait.

A történet lényege nem a szokásos csillárlízingelős pitiánerség, hanem az érettségi. Amit ugye, azért találtak ki, hogy kiváltsák az egyetemi, főiskolai felvételit, meg egységes kimenet, középiskola szabja meg a követelményt, nem a valóságtól elrugaszkodott, tudóskodó, köldöknéző, a praktikus tudást semmire nem tartó egyetemi emberek. Hiszen, mi közük is ahhoz, hogy milyen tudású diákok kerülnek be hozzájuk. És a non plusz ultra, a hab a tortán, az überfrankó érv: az emelt szintet független bizottságok előtt teszik a diákok, így esélyegyenlőség van (hukkk), tudásuk megítélése ezért elfogulatlan stb., stb. Aki jó helyre akar menni, annak le kell tenni az emeltet, hogy meglegyen a pontszáma. A kérdés csak az, hogyan?

A középszintről most ne essen szó, bár eshetne, hiszen az egyetemek, főiskolák nagy részén már ez is elég a felvételihez, ott a régi rendszerhez képest az értékelésben gyakorlatilag minden változatlan: saját szaktanár értékel, ahogy akar, többé-kevésbé. A tisztességesebbje persze a saját diákjaival szúr ki így, ezzel előbb-utóbb csökken az iskolája továbbtanulási mutatója, ami miatt egyre kevesebb gyereket iratnak be az iskolájába, végül diákhiány miatt le kell majd építeni a tisztességes tanárt/iskolát. Rosszak lesznek a mutatói.

Kiváló kontraszelekció.

A 2008-as tanév közepe felé járunk, közel a karácsony. Nyilvánosságra hozzák az interneten az emelt szintű szóbeli érettségik témaköreit. A diákok hosszan nézegetik a történelem tételsort a tanárral, és egyik ámulatból a másikba esnek: a témakörök egy része vagy túlságosan általános (pl.: „Az anyagi kultúra az újkori Angliában” hát az meg mi a túró? — hangzik a kérdés), bizonyos témákból aprólékos (pl. miniszterünk szakterülete, az újkori diplomácia, visszatérő téma), mindeközben hatalmas lukak a tananyagon.

Egy héttel később ugyanott, diáklány: Az ismerősöm az Eötvösbe jár, az ő szaktanáruk is benne volt a feladatsor összeállításában, azok a témák, amiket nem vettek — s ebből van bőven — nem kerültek be a tételsorba.

Tavasz, egy budai gimnázium. Már mindenki tudja, hol írja az emelt szintű érettségijét. Cél: független vizsgabizottság, független javító tanárok. Az eredmény: a szilágyis diákok a Szilágyiban írnak, mert az iskola kijelölt vizsgaközpont, dolgozataikat saját tanáraik javítják. Még sokan írnak itt, nem szilágyisok, hát ők így jártak, nekik pechjük van. Ja, még azok is szerencsések, akiknek tanára ide van kijelölve javítani más iskolából, mert ők is véletlenül a saját diákjaik dolgozatát javítják.

Szóbeli, emelt szintű a már említett budai gimnáziumban. Vizsgabizottságok és vizsgázók névsora kifüggesztve. Micsoda meglepetés! Az ide járó diákok egy jó része itt is szóbelizik, emelt szinten, s a közepeseknek olyan hihetetlen szerencséjük van, hogy saját tanárukhoz kerültek. Mindegyik a maximális körüli pontot kapja szóbelin.

Emelt szintű szóbeli vizsga egy másik budai műintézményben. Az érettségire váró diákok izgatottan beszélgetnek. A következők hangzanak el: nálunk (nem tudjuk, hol) a saját tanárunk javította az írásbelijeinket, mindenkié 90% fölötti lett; mi tudjuk, hogy melyik témakörnél, milyen konkrét kérdés lesz. Ez utóbbi persze tűnhetne nagyzolásnak, de utóbb kiderül, és tényleg tudták. A diákok kérésére kiválogatott vagy megjelölt szóbeli tételek „húzásának” gyakorlata meg annyira elterjedt, hogy szót se nem érdemel.

Ősz. A szünet utáni találkozások ideje. Kivel mi lett. Bécikét két tárgyból vágták meg érettségin, de mégis egy karrier egyetemre felvették diáknak. Jencike pontjaihoz meg véletlenül a felvételi központban „valahogy” hozzáadódott 20 pont, így bejutott állami helyen egy budapesti karrier egyetemre.

Eredmény:

A középiskolai tanárok döntik el a továbbtanulást. A fentiek miatt hamar rájönnek, hogy középszinten mindenkit felfelé kell húzni. Az emelt szintű érettségi — ami egyre feleslegesebbé válik — némely gimnázium tanulóit hozza kiemelt helyzetbe, akik a saját tanáraiknál érettségizhetnek. Így sem az érettségi, sem a felvételi nem a tudás alapján szór. Egyetemi vizsgán elsőéves diák, aki történelemből érettségizett és diplomáciával akar foglalkozni, nem tudja, mikor volt a francia forradalom. Nem a pontos év a kérdés, hanem az évszázad.

Az oktatás-nevelés a görögök óta politikai jelentőségű, ezért ott mindig is sokan szerettek sertepertélni, legfeljebb más célokra hivatkoztak. Az elmúlt években megint sikerült nagy erőfeszítések árán valami olyasmit létrehozni, ami rosszabb, mint volt.

(Forrás: saját tapasztalat)

12 megjegyzés:

  1. Hoplita Amazon az új rendszer miatt fejezte be a tanítást.

    VálaszTörlés
  2. Nekem az egyik kedvencem a "Horthy-rendszerben javarészt baloldali kormányok voltak" kezdetű felelet az eltén, társadalomtörténetből, a másik a numerus clausus azonnali lefordítása ("zárt kamra"). De vannak még finomságok.
    Nem mondom, én is nyúlhatok mellé, meg bárki, de ezek elég súlyosak:(

    VálaszTörlés
  3. Nálunk a Corvinuson szociológián az egyik tanár (!) mondta, hogy eredetileg a numerus clausus kedvezett a zsidóknak...

    VálaszTörlés
  4. Saját forrásból én is alá tudom támasztani ezeket. Persze mérnöki/ttermészettudományos téren.
    Hihetetlen, hogy milyen leépülés ment végbe az elmúlt 10 évben...
    Én szívesen áldoztam volna kétszer ennyit az OM-es dolgozók és Magyar Bálint fizetésére, ha _nem_ "dolgoztak" volna az elmúlt 15 évben...

    VálaszTörlés
  5. És a kiváló plakátomhoz - házilag hegesztve! - senkinek sincs egy szava sem?

    VálaszTörlés
  6. Nem.
    Én a szöveget írtam _át_.
    Nem ismeri az eredetit?

    http://beck.library.emory.edu/greatwar/postcard-images/realsize/country_needs_you.jpg

    VálaszTörlés
  7. Nekem fel se tűnt, hogy nem az eredeti. Ez ugye V. György?

    Tölgy, szerintem ezt is kirakhatná a búzablogra.

    VálaszTörlés
  8. Tölgy, ezt ügyesen megcsinálta. Magának történelemhamisító ügynöksége van?

    VálaszTörlés
  9. A múltkor hívtak a búzablogra, de már megbánták szvsz.
    Most már nem hívnak :)
    Nekik kell állni Turbulencia pszichológusának a cehhét.

    VálaszTörlés
  10. Tölgy, de hiszen ott van a blogajánlóban a Syllabus-a...

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)