2008. szeptember 29., hétfő

Ferkó és a vallás

Miniszterelnökünk rendkívüli műveltségéről, tapintatosságáról és érzékenységéről tett tanúbizonyságot vallásügyben. Egy ország röhögött azon, hogy ő többször bérmálkozott, egyszer.

Másodsorban két vallási közösséget is sikerült megsértenie, a katolikusokat és a zsidókat. A „Mária levette a kezét az országról” elég ízléstelen, legalább annyira, mint a Megváltóról értekezni a zsidók előtt. De utóbbi esetben próbáljunk meg a dolgok mögé nézni, lehet, hogy van rá magyarázat.

a) Ferenc annyira progresszív, hogy nála már eljött a Messiás a zsidóknál, csak azok még visszamaradottak, és nem látják.

b) Magára gondolt.

20 megjegyzés:

  1. ja jó ha igy volt-legalább olyan humoros mint mikor fényes tekintetü semján? bocs semjén úr hitbuzgalmába aszt mondta a parlamentbe hogy -ö többször volt elsöáldozó-ja

    VálaszTörlés
  2. Kedves eggy vélemény,
    erre a Semjén szövegre tudnál esetleg valami forrást adni?
    Semjén ugyanis teológiát végzett, talán a doktori címet megszerezte. A felesége templomi zenész volt nálunk. Nem nagyon hihető, amit írsz. Bocs.

    VálaszTörlés
  3. Azt nem tudom, hogyha a Ferkó-féle koalíciónak olyan tanácsadói vannak, mint Gábor György, akkor hogy a fenébe sül így fel a zsinagógában? Ez is valami showműsor része? Én inkább erre tippelek.

    VálaszTörlés
  4. Nézze, Gábor György se tudhat mindenről.

    VálaszTörlés
  5. Én lennék a legutolsó, aki Gábort védi, de itt azt történhetett, hogy a Pojáca nem tudta megjegyezni a szövegét.

    VálaszTörlés
  6. Maguk hisznek abban a mesében, hogy a Pojáca pojáca? Szerintem metafizikailag és akár még máshogy is pojáca, de modern korunk politikai viszonyai közt „zseni”-nek számít. Úgy gondolom, hogy éppen annyira meg vannak tervezve a látványos tévedései és elszólásai (őszidbeszédestül), mint amennyire a sorozatos tévéshow-kban az elrontott halsütés, a rossz beszólások vagy a Blikk cikkei. A „hibákat” is legtöbbször tanácsadók okozzák. Ne feledjék, Önök egy Dallas-t néznek, azzal a különbséggel, hogy ennek sosincs vége.

    VálaszTörlés
  7. Loxon,

    ha megnézte a Közgázon tartott előadása képeit, akkor látszik, hogy ez a pasi szerepeket képzel el magának. Pl. elképzelte, hogy egyetemi tanár és okosokat mond okosodni vágyóknak...
    A politikis, min.elnök, reformer, stb. is csak szerepek neki. Amiket nem nagyon ismer, nincsenek meg a szerepkellékei, a szövegeit meg rendre elfelejti.
    Én továbbra is pojácának tartom. Ez nem zárja ki, hogy sok minden megtervezett a tevékenységében.

    VálaszTörlés
  8. Loxon, ez még nem zárja ki, hogy Dzsoki előbb-utóbb eltűnjön a színről .

    Még két évad. :(

    VálaszTörlés
  9. Tölgy, lehet, hogy igaza van. De érti, a magyar nézők (is) eszik a szerepeket. Zabálják. Vö. Isaura-jelenség.

    Na de addig is, Pharmacist, míg lejön (lejön?) a színről, mindent tönkretesz. És azt se feledjük, hogy ami azután jön, az sem éppen ígéretes. Bobby?

    VálaszTörlés
  10. Ha izaurának a szemműtétjére gyűjtöttek a nyuggerek, akkor gyurcsánynak milyen műtétjére fognak?

    A magam részéről inkább Ray. ;]

    VálaszTörlés
  11. Az igazság az, hogy én mindig Dzsokinak drukkoltam a Dallasban, mert olyan rendes gonosz ember volt. szerette a pénzt, csajozott, szivatta, akit lehetett.
    Kicsit fáj, hogy Loxon a Pojácát Dzsokihoz hasonlítja :(

    VálaszTörlés
  12. Tölgy, ezt az értelmezést Gyógyszerész úr hozta be. Én csak használtam.

    VálaszTörlés
  13. Azt hiszem Gábor György már nem ír semmi szöveget Ferkónak, mert éppen a politika által megvett értelmiséget fikázza

    "Kilóra megvett értelmiségiek

    Gábor György filozófus is az értelmiség helyzetéről beszélt. Mint mondta, nem nagyon lehet ettől a „nyomorult értelmiségtől várni semmit”. Korrumpálódtak, a politika a saját rabszolgájává tette őket – fűzte hozzá."


    http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/24907/1/belfold/Kende_Peter_es_Vasarhelyi_Maria_szerint_katasztrofalis_allapotban_az_orszag

    VálaszTörlés
  14. No. Hát ez érdekes.

    „Gábor György a magyar állapotokra utalva úgy fogalmazott, olykor a magyar választójog szűkítésén gondolkozik.

    A filozófus a felsőoktatás tömegesítése ellen van. Magyarázatképpen hozzátette: ha sok a diplomás ember, akkor megszűnik az értelmiségi elit. Gábor György nem erősebb államot tartana célszerűnek. Szerinte az állam szerepét kellene újragondolnia, mert egy teljesen más államra van szükség.”

    Hűha. Maguk szerint mire gondolt hirtelen e filozófus?

    VálaszTörlés
  15. twtn to all
    á, az a a Gábor György, aki "vallásfilozófus" is egyben?
    Meg vallás- és antiszemitaügyi tanácsadó közpénzen?

    MUHAHAHA

    Magáról is mondja, milyen igaz, ez a politikai korrumpált értelmiségi.

    VálaszTörlés
  16. twtn to loxon:

    1) "A filozófus a felsőoktatás tömegesítése ellen van.
    2) ha sok a diplomás ember, akkor megszűnik az értelmiségi elit.
    3) nem erősebb államot tartana célszerűnek.
    4) egy teljesen más államra van szükség.”

    Hűha. Maguk szerint mire gondolt hirtelen e filozófus?"

    Mire?
    Egy olyan államra, amit kevés, diplomás (vallás)filozófus vezet!

    *Gabrilora vigyorog*

    VálaszTörlés
  17. Tevvtony!


    *visszamosolyog, átnyújtja a cukrot*

    Bár ezért az összekacsintásért kapok mindjárt egy csúnyább pillantást Tölgytől.
    *látja Tölgy tekintetében a "platón pista-e vagy?" kérdést*

    VálaszTörlés
  18. phrmcst to twtn,

    maga írta ugye valahol, hogy Heller Á. szerint két(!) vallásfilozófusunk is van. El kéne dönteni, hogy melyik legyen a király.

    VálaszTörlés
  19. Gyógyszerész úr,
    ki, ha nem Loxon?

    VálaszTörlés
  20. Ha-ha. Vigyázzon, Tölgy, még elbízom magam, és akkor a Tea-Körnek annyi.

    Kíméletesebben ugrasson.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)