2008. szeptember 10., szerda

Az aufklérus sikere

Van egyszer az „autonóm ember” idealizált képe. Ez a kép nyomon követhető a felhomályosodás romantikájától kezdve (a nemes vadember) egészen a Frankfurti Iskolán át a mai egyéb felszabadító ideológiákig. A külön történelemszemlélet azt adja ehhez hozzá, hogy az „autonóm ember” a kezdet kezdete óta küzd a mindenféle intézmények elnyomása, és a sarkokon habzó szájjal leselkedő reakciósok ellen, akik mindenféle babonáikkal (vallás, „tekintélyelvűség” stb.) korlátozzák eme autonóm ember erkölcsi kiteljesedését. Ha engednék, hogy belső erkölcsi parancsainak engedelmeskedjen, akkor a „természetes erkölcs” mindenhatóvá válna, és így a Földi Paradicsom állapota következne be — ám ehhez le kell bontani az elnyomó, fallokrata, középkori vallási-és egyéb babonákat, előítéleteket, melyek mérgezik a természetes erkölcs kristálytiszta forrását.

Hogy ez a mítosz teljes érvényességet nyerjen, szükség van egy egykimenetes–egyenes vonalú történelemszemléletre, amely egységként kezel teljesen különböző jelenségeket. Ha utóbbi felszabadító ideológia igazolásává válik, akkor ezen leegyszerűsítések rendkívül hasznosak.

Valami oknál fogva (ki érti ezt?) a felszabadító ideológusok állandó célpontja az Egyház. Ez utóbbi mindent megtestesít, amit egy meggyőződéses és elkötelezett felszabadító tiszta szívéből gyűlölhet: hierarchikus, hagyományra, tekintélyre és erkölcsi parancsokra épül, engedelmességet követel meg, és az „ego” feladását. Ezért az Egyház az Autonóm Ember ellen elkövetett bűnök széles tárházának melegágya, ez az az intézmény, mely legalább kétezer éve korlátozza „önmagunk kiteljesedését”, a természetes erkölcs felszabadulását, az igazi lelkiismeretre való odafigyelést.

Ebből fakadóan le lehet vonni a messzemenő következtetéseket: a középkori anti-judaizmusból egyetlen kicsiny bakugrással egyből a Soánál találjuk magunkat. Kontinuitás van, mondják az aufklérus kiképzett katonái.

Az teljesen mindegy, hogy a vallási ellentét lényegileg különbözik a fajitól: a vallás a lélek elsődlegességét és szabadságát vallja, így legfontosabb megközelítési módja a transzcendenshez való viszony. A faji ellentétek ezzel szemben tökéletesen modernek és materialisták: külsődleges jegyek alapján tulajdonít bizonyos cselekvési mintákat bizonyos csoportoknak — ezért szükségszerűen deterministák is. (Még a nem „szigorú értelemben vett” faji vonatkozású redukcionista elméletek is meglehetősen silányak.)

Aki nem érti a különböző episztemológiákon és előfelvetéseken alapuló előítéletek közti különbséget, az sosem fogja megérteni ezek lényegét, és így hibás, történelmietlen, anakronisztikus végkövetkeztetésekre fog jutni. (Ha a modern antiszemitizmus „bele volt kódolva” a középkori anti-judaizmusba, akkor mi dolguk volt az állítólag az intoleráns kereszténységből szellemi táplálékot merítő nem kicsit pogány náciknak a generációkra visszamenően kikeresztelkedett zsidókkal?) Aki nem hiszi el, az nézzen bele Tocqueville és Gobineau levelezésébe.

Csak egy lépés választja el Gonosz, Elnyomó, láncfűrésszel rohangászó püspököt a haláltáboroktól.

Ez a szellemi irányzat mindenféle zsidókkal szembeni előítéletet igyekszik egyként kezelni, hogy ezzel igazolhassa végül a legkisebb kritikus megjegyzés esetén is a „náci veszély” közeledtét. Csakhogy még zsidóellenesség és zsidóellenesség között is nem kis különbségek vannak: „És vol­tak egyéb­ként virtigli an­ti­sze­mi­ták, akik zsi­dó­kat men­tet­tek, mint pél­dá­ul Mes­ter Mik­lós imrédysta kép­vi­se­lő, kul­tusz­mi­nisz­té­ri­u­mi ál­lam­tit­kár vagy az az is­me­ret­len kö­zép­osz­tály­be­li úri­asszony, aki Fe­nyő Mik­sát búj­tat­ta, Az el­so­dort or­szág ta­nú­sá­ga sze­rint.”

Ámde az aufklérista irányzat minden finom különbségtételre érzéketlen — ami nem meglepő, ha egyszer a cél saját uralmi pozíciójának fenntartása, melyet épp „kritikai szelleme” szolgáltat.

Azok az ifjak és idősek, akik az Autonóm Ember és a haladó történelemszemlélet doktrínáját vallják (legyen az marxista vagy liberális), magukat a felszabadítás főpapjainak, az elnyomás ellen harcoló derékhad élkatonáinak tartják — szabad, kritikus, legkevésbé sem elfogult, előítéletmentes gondolkodók, akik az emberi sors jobbításáért küzdenek; mindeközben persze az egyik legnagyobb globális nevelési program kritika nélküli benyalói (valószínűleg ezt nevezi Ablonczy Balázs is hiperdoktríner „szabadgondolkodásnak”).

Sok mindent lehet mondani az aufklérus munkásságára, amik egyáltalán nem teszik őket vonzóvá egy reakciós, de csak egy szimpla, szabadságot szerető ember szemében sem: intoleráns, dokntríner, egyszerűsítő, népnevelő, és kicsit sem szabadelvű („Tudjuk, Merjük, Tesszük”). A technikája nem az érvek erősségére apellál, hanem az erőre, és erőszakra (vö. Marx felszabadító gondolatával, a vita céljáról).

Egyvalamit azonban nem lehet elvitatni: ez a nagyszabású népnevelő program a történelemben az egyik legsikeresebb.

8 megjegyzés:

  1. "Csak egy lépés választja el Gonosz, Elnyomó, láncfűrésszel rohangászó püspököt a haláltáboroktól."

    Gabrilo, a Rémregényt lehet ám folytatni!
    Ott a helye!

    twtn

    VálaszTörlés
  2. Nu, ha kapok egy meghívót és épp megszáll az ihlet, nyögök oda valamit a klerikális reakció 2000 évéről;]

    VálaszTörlés
  3. Én vitatnám a népnevelő progi sikerességét. Sem a szocialista, sem a demokata, sem a liberális tömeget nem látni.

    Egyszer itt is írni kéne a felvilágosodás antiszemitizmusáról. :)

    VálaszTörlés
  4. tölgy,


    akkor nem voltam világos (nem is hatott rám a felvilágosodás, láccik): demokrata, libi, szockó tömeget nem látni, de elsősorban az értelmességre értettem a dolgot.

    Az antiszemitizmus mindig jó téma. Lesz megint 200 komment;]
    Szedjek idézeteket Voltaire-től, meg a többitől, ahol a zsidókat gyepálja nem kicsit? (van néhány)

    VálaszTörlés
  5. "Valami oknál fogva (ki érti ezt?) a felszabadító ideológusok állandó célpontja az Egyház"

    A jelenkori liberális-haladó társadalmi project nagy ígérete, hogy megvalósítható a legkülönfélébb csodabogarak békés és harmonikus együttélése, vagyis a nyitott, plurális, inkluzív társadalom. A relativizmus, szkepticizmus stb. nevekkel jellemzett bizonytalanság és közömbösség az a módszer, amivel megoldható a béke problémája egy sokszínű társadalomban. A sokszínűség ekkor azt jelenti, hogy békésen, konfliktusok nélkül együtt él a keresztény (=aki egyházi esküvőt tart), a buddhista (=aki kopasz és a lakása tele van füstölőkkel), a muszlim (=aki ebédszünetben az egzotikumát értékelő kolleginákat muszlim szokásokról szóló adalékokkal szórakoztatja), a kommunista (=a csegevarás pólós), a náci (=a bakancsos kopasz). Senki ne vegyen komolyan semmit, hanem legfeljebb a felsoroltakhoz hasonló díszítőelemeket alkalmazzon, és akkor tényleg csak stíluskülönbségek maradnak, azért meg nem ölünk. Így bárki az lehet, aki lenni akar, vagyis teremtjük magunkat, vagyis autonómok vagyunk. Ez a fogyasztói társadalom eszméjének összefüggése a szabadság eszméjével (Fogyasztási preferenciáimmal teremtem identitásom, és magamat megalkotva vagyok szabad.) (Az ellenvetések persze kézenfekvőek.) Az egyházak ebbe a szerkezetbe nem férnek bele, mert a vallást és az annak megfelelő életmódot standardizálják, intézményesítik, és "komolyabban" gyakorolják/betartatják, mintha az csak stíluselem lenne. Pl. az olyan kereszténység, ami már nemcsak azt jelenti, hogy egyházi esküvőt tartok (azt tartani még menő dolog, belefér), a közvélemény szemében bigottság. De lehet hozni még sok példát, nem-vallásiakat is. Az egyház tehát kétféleképpen is az autonóm Önállóangondolkodó halálos ellensége: egyrészt "előírja, hogy mit higgyek", másrészt ragaszkodik hozzá, hogy a vallás több, mint gyertyák, szőnyegek, füstölők és étkezési szabályok.

    VálaszTörlés
  6. Van egy fontos dolog, amit hangsúlyozni kell: a rossz ötletek nem a jó ötletek egyenes tagadásából, hanem azok eltorzításából származnak. Ld. pl. atomerőmű -> atombomba.

    Eredetileg az ember önmaga tökéletesítésére való törekvése nemhogy rossz ötlet, de a lehető legjobb volt. És az is igaz, hogy ez valamiféle értelemben vett automóniát eredményez. A nagy trükk ott van, hogy milyen módszererrel tökéletesítés és miféle autonómia.

    A tökéletesítés eredeti formája a filozófia, meditáció, vallás, effélék voltak - valamit, amit az ember gyakorol, ha akar, aztán kész. Politikai vonatkozás kb. nulla, leszámítva nyilván azt, hogy gonosz dolgokat v. őrültségeket nem támogat. Ennek eredménye a valódi autonómia/szabadság, ami egész egyszerűen annyit jelent, hogy függetlenedni a körülményektől, megtartani egy olyan belső nyugalmat, amikor az embert nem különösebben zavarja az, ha pl. egy darabig nincs mit ennie. A valódi szabadság nem az, ha senki nem korlátoz a tetteidben, hiszen ha az emberek nem is, a természeti törvények akkor is fognak, éppen ezért a valódi szabadság azt jelenti, hogy eljutni egy olyan belső egyensúlyhoz, amikor semmi és senki sem képes felborítani a nyugalmunkat, kedélyünket, akármi történjen is.

    Az aufklérizmus ezt ott torzította el, hogy a külső, politikai körülményekben látta az autonómia megvalósításának lehetőségét. Ez gyakorlatilag egy olyan gondolkodásmód, mintha az ember, ha a lábát meg akarja védeni, nem cipőt húzna, hanem az egész világot be akarná borítani bőrrel. Ez nem egy rossz párhuzam - az autonómia, a tökéletesedés klasszikus útja megtanulni cipőt húzni a szellemünkre, hogy úgy mondjam, az aufklérista módja beborítani bőrrel a világot.

    Igy aztán az eredménye nem a nyugodt, kiegyensúlyozott ember, hanem a hisztis ember, aki egy viccen is megsértődik. Nemhogy nem függetleníti a lelkiállapotát a külső körülményektől, hanem teljesen a körülmények rabszolgájává válik. A végeredmény tehát a klasszikus értelemben vett szabadság tökéletes ellentéte, olyan embertípus, akinek az egész világ, az emberektől a természetig mind zsarnokként funkcionáls. Szar lehet, szó se róla.

    Mondom, az a durva benne, hogy nem egy jó ötlet egyenes tagadásából, hanem kifordításából, eltorzításából származik. Mert persze, hogy a szenvedéssel valamit kezdeni kell, csak állatira nem mindegy, hogy mit.


    Számomra a legmegdöbbentőbb egyébkét Hegel. Akit egyébként nem tartok igazán haladárnak, kimondottan erénye, hogy Kant után visszakormányozta egy kicsit a német filozófiát egy egészségesebb irányba: hangsúlyozta a házasságot, felismerte, hogy nem minden szerződés (pietas), végeredménye egyfajta a monarchia és a polgári társadalom kombója volt, ez SZVSZ nem rossz. A megdöbbentő számomra az, hogy ahogy a szellem fenomomenológiájának alapjait kifejtő, hogy a vágyakkal rendelkező szellem a világban ellenállásra talál stb. stb. az szerintem teljesen rendben van. Amíg tudatállapotokról, belső állapotkról beszél, teljesen oké.

    És aztán hirtelen egycsapásra, ezekből a tudatállapotokból társadalmi pozíció lesz (urak és szolgák). És ezen a ponton esett le az állam az asztal alá - mert mi a rossebért gondolná azt bárki, hogy aki egy adott társadalmi pozícióban van, az tökéletesen kifejlesztett és megvalósított egy adott, hogyismondjam, személyiség-archetípust? Ezt totálra nem értettem. Mintha mindenki, akit besoroznak a seregbe, tökéletes katonává válna, nem csak viselkedésben, hanem tudatállapotban is - pedig dehogy.

    És ez fontos, mert Hegel bár szerintem nem volt igazán aufklérista, és a végkövetkeztetései eléggé józanok voltak, valahol mégis ő rakta le az alapjait ezzel, a belső tudatállapotok és külső, társadalmi pozíció összekeverésével.

    Az aufklérizmus sikeressége egyébként szerintem hosszú távon önlegyőző lesz, mert amikor egy radikális ötlet nem működik, akkor természetesen a megoldás egy még radikálisabb ötlet. Hosszú távon ez annyira távol kerül a mindennapi élet logikájától, hogy teljesen irrelevánssá válik.

    VálaszTörlés
  7. A tökéletesedés módja a filozófia - erről érdemes lenne írnod eccör:) Pl. hogy Arisztotelésznél a legnemesebb, leg"magasabb", legtökéletesebb forma a kontempláció (ez intellektuális, nem erkölcsi erény, szóseróla).
    Asszem Kekes írja valahol, hogy a "felvilágosodás hite" egészen Platónig megy vissza - oszt tudom a jót és cselekszem a jót. Csakhogy nem így vagyon.

    De én messzebb mennék annál, mint hogy jó ötletek "perverz" volta: alapvetően rosszul fognak fel fogalmakat, és jelenségeket. Ha megnézed a Milgram-kísérletet, vagy a frankfurterek tekintély-ellenes kirohanásait, tisztán lejön az, hogy a tekintély fogalmát az erőszakkal azonosítják - azaz a tekintély nem lehet más, csak erőszakos, erkölcsi rosszra sarkalló, stb. (Akkor a családban sincs tekintély? És nem kötődik össze mással, pl. szeretettel?)

    Az aufklérista isi legnagyobb problémája, hogy egyetlen elv alapján szeretné berendezni a világot - természetesen érték az autonómia, de 1) nem korlátok nélkül, 2) a maga helyén kell kezelni. És most a pluralista beszél belőlem (mínusz relativizmus); az autonómia mellett még rengeteg elv létezik, ami szintén létjogosult: közösségiség, tekintély, hagyomány, engedelmesség, alázatosság, "nemes becsvágy", stb. Ha ezekre átvisszük az "ótonómia" elvárását, mint abszolút elvet, akkor ez az isi bizony legkevésbé sem szabadelvű (szerintem), kicsit sem pluralista, viszont borzalmasan doktríner, végkövetkeztetéseiben pedig totalitárius.


    Nemtecc.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Tölgy!
    Ha nem látja, vásároljon magának valami príma okulárét, és vigyázó szemét vesse az Újvilágra! Olyan az kérem, mint a légypapír...
    Szeretettel,
    a doktor úr

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)