2008. augusztus 21., csütörtök

A Teremtésnek nincs időbeli kezdete

Még valami, Hölgyeim és Uraim: Önöknek fixa ideájuk, hogy ha az ember nem evolúció terméke, akkor legfeljebb X éves lehet?

Véleményem szerint a Teremtésnek nincs időbeli kezdete.

Itt van előttem egy képernyő. Azt hiszem, hogy kora ismeretlen. Egykorú az ablakban látható öreg tölggyel, a szuperintelligens portással és a rühes kutyával, amely gazdátlanul, lógó nyelvvel lohol a szintén időtlen utcán. Az ujjamon a katicabogár bizonyára a lehető legrátermettebb, hiszen most is úgy bontja ki szárnyait, mint Kezdetben.

A cica a lehető legelőnyösebb bajszokkal rendelkezik, és a lehető legrátermettebb légy próbálja megzavarni álmát.

A lehető legfejlettebb madarak csicseregnek a már említett, titokzatos mélységekbe evolvált fán, kivéve persze a még evolúciójuk korai fázisában leledző fiókákat, akik rászorulnak a jól megkreált hernyókra.

Mindenesetre, az egyének mind befutnak valamilyen pályát.

Mint például ez a szegény, egykor zengő, ma széttottyadt barack itt, amelyből alkoholgőz árad. Ő a teremtés legnagyobb csodája.

10 megjegyzés:

  1. Kedves, hogy engem is megemlít a Teremtés kapcsán. Mondk tényleg vén vagyok.

    De az állítását kissé kifejthetné, én speciel nem értem: mi az hogy nincs kezdete a Teremtésnek? A teremtés aktusok sorozata, vagy nem?
    Vagy akkor hogyan is lenne?

    VálaszTörlés
  2. Alors messieurs, az idő a teremtéssel jött létre.
    Namost van erre két keresztény tradíció: creatio simul (minden egyszerre lett) vagy a teremtés processus (vagyis 6 "nap").
    Persze vannak még filozófiai modellek is, nem is említve az egyéb kultúrkörök ötleteit.

    VálaszTörlés
  3. Lajos, nem lehetne valahogy ötvözni a creatio simul-t és a creatio processus-t?

    VálaszTörlés
  4. Az erjedő barack, mint a teremtés legnagyobb csodája? Hmmm...érdekes kijelentés, jobb időkben ezért máglya járt volna.

    VálaszTörlés
  5. öhm, Loxon, ez a barackos mondás valóban vitatható. Hacsak nem retorizálja ki magát azzal, hogy valójában mindannyian rothadó barackok vagyunk.

    Egyesíteni ...? hardly ever, elsőre. Ne kényszerítsen ezen gondolkodni egy nyári délután :)

    VálaszTörlés
  6. Mindannyian rothadó barackok vagyunk.

    Így most már nihil obstat?

    VálaszTörlés
  7. Nem .
    Nem értek egyet. Mert a rohadás során valami nemes dolog jöhet létre, míg ránk ez nem nagyon mondható el. Legalábbis nem mindenkiről, sőt, igen kevesekről.

    Én latinul csak hadtörténeti kifejezéseket ismerek.
    Úgyhogy Tölgy:
    Quinctili Vare, legiones redde!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Őrnagyom, magának sosem voltak olyanok :)


    Loxon,

    most itt vagyok a kétségek közt. Akkor hogyan is volt? Kéne egy megmondás.

    VálaszTörlés
  9. Látja, Őrnagy, Maga is elismeri, vannak kevesen, akikből mégis lehet „valami”.

    Tölgy, tűnődjünk tovább. Kérdés, hogy Lopkowycz Lajosnak sikerült-e már a coniunctio vagy meg kell várnunk a telet?

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)