Van ugye nekünk ez a Csezmicei Jánosunk (a.k.a. Janus Pannonius), hungarus (horvát / magyar) humanista klerikális poétánk, alkalmi politikusunk — aki a gyakorlati életben végülis ugyanúgy inkább alulról szagolta a hatalmat, mint Dante vagy Machiavelli, a vesztes oldalról. Aztán végül ott vitték, bíborban, bársonyban, szurkos koporsóban. Mindenesetre már a csontjai is megvannak, és a koponya alapján lesz portré-rekonstrukció is róla.
Ha már Loxon beidézte eme (általam féloldalasan rajongott) pőta sorait magyarul („Együtt lett prédád élet s hírnév, te sötét nap. Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?”), nézzük meg, mit is akart mondani a szerző. Amennyiben persze nem bízunk meg Kálnoky fordításában. Én személy szerint nem szeretek megbízni 19. szd előtti szövegek költői fordításaiban, mert az sokszor olyan, mint a kínában gyártott svájci óra: a fordítók beletesznek valamiféle „költőiséget” (ami nem volt benne) és ezzel kiölik a retorikát (ami direkt benne volt).
Bizony a halott nagyon nem azt mondja, amit a fordító mond. JP sokkal jobbat és többet mond 12 szóban. Nem moralizál, nem tesz fel hisztis, metroszexuális retorikus kérdéseket. Ezt mondja: „Abstulit atra dies una cum corpore nomen: sic miseri nobis accumulamus opes.”* Ez a helyzet, gyerekek. Accumulamus, közben meg tök miserek vagyunk.
* Vagyishogy: a névvel együtt elvette a setét nap a testet: mi nyomorultak, így halmozzuk fel a javakat.
Árva szó sincs a hírnévről (ami fama volna evidensen): JP azt mondja, hogy sitty-sutty, odaveszett a test is, meg a név is (pl. „Janus Pannonius”).* A beszélő nyilván a lélek, aki ezt a bölcsességet megfogalmazza, a halál után, a síron túlról — egy Derrida vagy egy Foucault csak erről három oldalt rittyentene, JP meg csak ennyit mond: abstulit ... nobis.** A két tagmondat viszonya nem egyértelmű elsőre (a sic accumulamus miatt): mindenesetre az eredetiben egyértelműen a nyomorultság (miseri nos) áll szemben a javak gyűjtésével, nem valamiféle anyagi természetű(nek is érthető) szegénység.
Nem kell hinni a fordítóknak, mondta a fordító.
*Ami engem Vergilius egy megrázó helyére emlékeztet a II. könyvből (és remélem, majdan a JP kritikai kiadását készítőket is fogja): „jacet ingens litore truncus, avulsumque umeris caput et nomine corpus.” Egy röpke google-keresés pedig (bizony, nem csak memóriával él az ember) kimutatja, hogy az „abstulit atra dies” szintén Vergil, verbatim (Aen VI, 429). Hogy miért pont a VI. könyvből, meg hogy kicsoda is az az ember ott a homokos, szomorú, vizes síkon, aki már se nem biccent, se nem remél, meg miért is krimi ez, meg hogyan politika ... az egy machiavelli-szerű humanista olvasónak való quis volna.
** Vajon hogyan aránylik a műveltség csökkenése a könyvek számának növekedéséhez? Lehet, hogy az emberek egyre tudatlanabbak, és ezért írásba kell adni nekik, amit nem tudnak?
Ha már Loxon beidézte eme (általam féloldalasan rajongott) pőta sorait magyarul („Együtt lett prédád élet s hírnév, te sötét nap. Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?”), nézzük meg, mit is akart mondani a szerző. Amennyiben persze nem bízunk meg Kálnoky fordításában. Én személy szerint nem szeretek megbízni 19. szd előtti szövegek költői fordításaiban, mert az sokszor olyan, mint a kínában gyártott svájci óra: a fordítók beletesznek valamiféle „költőiséget” (ami nem volt benne) és ezzel kiölik a retorikát (ami direkt benne volt).
Bizony a halott nagyon nem azt mondja, amit a fordító mond. JP sokkal jobbat és többet mond 12 szóban. Nem moralizál, nem tesz fel hisztis, metroszexuális retorikus kérdéseket. Ezt mondja: „Abstulit atra dies una cum corpore nomen: sic miseri nobis accumulamus opes.”* Ez a helyzet, gyerekek. Accumulamus, közben meg tök miserek vagyunk.
* Vagyishogy: a névvel együtt elvette a setét nap a testet: mi nyomorultak, így halmozzuk fel a javakat.
Árva szó sincs a hírnévről (ami fama volna evidensen): JP azt mondja, hogy sitty-sutty, odaveszett a test is, meg a név is (pl. „Janus Pannonius”).* A beszélő nyilván a lélek, aki ezt a bölcsességet megfogalmazza, a halál után, a síron túlról — egy Derrida vagy egy Foucault csak erről három oldalt rittyentene, JP meg csak ennyit mond: abstulit ... nobis.** A két tagmondat viszonya nem egyértelmű elsőre (a sic accumulamus miatt): mindenesetre az eredetiben egyértelműen a nyomorultság (miseri nos) áll szemben a javak gyűjtésével, nem valamiféle anyagi természetű(nek is érthető) szegénység.
Nem kell hinni a fordítóknak, mondta a fordító.
*Ami engem Vergilius egy megrázó helyére emlékeztet a II. könyvből (és remélem, majdan a JP kritikai kiadását készítőket is fogja): „jacet ingens litore truncus, avulsumque umeris caput et
** Vajon hogyan aránylik a műveltség csökkenése a könyvek számának növekedéséhez? Lehet, hogy az emberek egyre tudatlanabbak, és ezért írásba kell adni nekik, amit nem tudnak?
Bejegyzések
Tewton,
VálaszTörlésnekem a tartalmi eltérés nem nyilvánvaló. :(
Mit szól, Tevvton, e bejegyzésével máris Nóra kedvencévé vált. Még hogy Heidegger nyomott tipikus csajozós dumát...
VálaszTörlésAs Tölgy states, számomra sem olyan nagy mértékű az eltérés, jóllehet filozofikusabb így [név elvétele stb.], és értékelem a pontosságra törekvő hajlamot.
Mindenesetre szép kis írást és felhajtást körített két sor Janus Pannonius-ra. Büszke vagyok.
Bah. Loxon.
VálaszTörlésÉn itt az igazságért harcolok, Maga meg csajozással gyanusít? Nem látens materialista Maga?
A különbség teljesen nagy. Egy buta magyar szövegből így lesz izgalmas Vergilius-cento. De sietek vissza a Machiavelli-vitába a reakcióba. Turbulencia belémkötött és vizsgáztatni próbál. Muhahaha.