2008. június 12., csütörtök

A birodalomról

Olvastam Trianonról egy megfontolandó posztot a JP-n: 1918 előtt volt valami Magyarországon, amihez érdemes volt asszimilálódni, volt a korabeli magyar államban és politikai osztályban valami nagyszerű, vonzó, amit nem lehetett pénzzel megszerezni, csak beolvadással eltanulni.

Az imperializmus nagyon csúnya szó a legtöbb nyelvben, amiben nagy érdeme van Lenin erőfeszítéseinek.

Azon imperializmus, ami közel állhat a teakraták rémuralmához, nem a XIX. század végi liberális imperializmus, de ez utóbbiról is érdemes szót ejteni: mik nem vogymuk. John Stuart Mill, a liberálisok szentje, az India Társaságnál volt hivatalnok, és a kor más liberálisaihoz hasonlóan megengedte, sőt szükségesnek tartotta a barbár népek civilizálását. A Szabadságról című írása szerint — ó, mily ironikus — barbár népek esetében „a spontán fejlődés útjában álló kezdeti nehézségek oly nagyok, hogy ritkán lehet válogatni a leküzdésükre alkalmas eszközök között; s egy olyan uralkodó, akit a jobbítás szelleme vezet, jogosult bármilyen eszközt igénybe venni, ha ezzel egyébként esetleg elérhetetlen célt tud megvalósítani. Barbárokkal szemben a zsarnokság jogosult kormányzási forma, ha a cél viszonyaik jobbá tétele, s az eszközök bizonyítottan e cél elérését szolgálják. A szabadság mint alapelv nem alkalmazható annál az időpontnál korábbi állapotokra, mikortól az emberiség képessé vált rá, hogy szabad és egyenlő viták révén tökéletesedjen.” A képviseleti kormányzat szerint Mill helyeselte, hogy Indiában „erőteljes despotizmus van… (mivel) ez a legalkalmasabb kormányzati forma a nép képzésére, hogy alkalmasak legyenek magasabb civilizációra.” Mill számára a Brit Birodalom az ethológia (a jellem tudománya) laboratóriuma volt, sokféle helyzettel, néppel, így nagy számú kísérleti lehetőséggel.

A liberális imperializmus szerint az imperializmus legitim, ha haladó változtatásokat hajt végre, ha misszót végez, átneveli-átalakítja a — további megkülönböztetés nélkül — „barbár” népeket. Mindez lényegében a korábbi aufklerista állam kiterjesztése más országokra, népekre. Ez a fajta birodalmi gondolat ma is él, Magyarországon is, de messze áll a konzervatívoktól, még messzebb a teakratáktól.

Azonban van egy másik imperializmus is, amely a Római Birodalom, majd a kora újkori Brit és Habsburg birodalmak világából nőtt ki — jellemzően ilyen volt a középkori Magyar Királyság is — s amely még nem esett áldozatául a francia forradalom népszuverenitási [pdf] őrületének. Ennek a Birodalomnak a ma legtisztábban élő típusa a Katolikus Egyház, amely ellenáll a többiekre jellemző hanyatlásnak és romlásnak.

E második imperializmus legfeltűnőbb tulajdonsága az univerzalizmus. Szemben a demokráciával, a birodalmi törvény közömbös a privilégiumok, hierarchiák iránt, miként a vallási és etnikai különbségek iránt is. A törvény ereje, tekintélye független a tartalmától.

A Birodalom sajátossága a méretéből fakad: sokféle. Nem homogén, és nem is törekszik homogenitásra, mint a nemzetállamok, demokráciák. Ez utóbbiak egyenítést feltételeznek, azaz a mások megtagadásának gyakorlatát. A Birodalom az eltérésekre, sokféleségre érzékeny kormányzás gyakorlata. A Birodalom nem lehet egalitárius: nem csak a vallási, etnikai, hanem a kulturális és vagyoni, életmódbeli különbségek is megmaradhatnak és hangot kaphatnak benne. Nem hoz szabadságot, de megőrzi a szabadságokat. Miért is akarná ezeket irdatlan erőfeszítések árán felszámolni? Egyik csoportnak sem kedvez szándéka szerint, mindegyik csoport biztonságban élhet a többitől. A birodalomnak nincsenek tartalmi céljai: sem az üdvözítés, sem a felvilágosítás, sem az egyenlősítés nem célja, még ha lehetnek is ilyen hatásai. A jó rend és a tekintéllyel fenntartott törvények uralma áll szembe a tartalmi célokkal, mint az egyenlőség, haladás.

A Birodalom a béke, civilizáció és jólét fenntartása sokféle ember között és sokféle ember számára, változatos körülmények között, a homogenitás előfeltételezése vagy kierőszakolása nélkül. És nem civilizátorkodás. Igaz, nem ígéri a demokrácia csodafegyverét, a participációt, de mindenki jó alattvaló, aki a törvényt betartja, vallásra, fajra, vagyonra való tekintet nélkül.

Különbség van a gyarmatosítás és az imperializmus között; az utóbbi nem nyers hatalomgyakorlás. A nyers hatalommal, zsarnoksággal szemben a Birodalom a mindig szükséges kényszer mellett a lovagi szellem, a kultúra, a példaadás és a kormányzás művészete révén marad fenn. A Birodalom fizikai fenntartói mellett legalább olyan fontosak a lelkiek, a habitusban létezők. A birodalmi ethosz a bátorság, kötelességtudat, becsület, mértéktartás, elkötelezettség, lojalitás erényeit tartalmazta. A mérlegelés, kezdeményezés, felelősség, csapatszellem habitusát. A birodalmi ethosz az úriember ethosza. A phronimoi nélkül nem lehet elképzelni a Birodalmat sem.

„Az úriember világa nem kívánja meg, hogy válasszon lázadás és behódolás, erőszak és értelem, elkülönülés és egység, küzdelem és beletörődés, bizonyosság és nihilizmus között. Ez a nüanszok világa. Minden a finom megkülönböztetéseken alapul… Semmi sem nyugodt, de a káosznak sincs jele. A rend az arányosságon, összhangon és folyamatosságon alapul, és nem az uniformitáson vagy a változatlanságon.”

A fent elmondottak — egy a sokféleségre is tekintő, de mégis egységes rend fenntartása: e pluribus unum — a Birodalom lényege: a Szent Korona-tan. A kormányzás valódi művészete a kettő — univerzalitás és pluralitás — összeegyeztetése az egyes intézményekben és döntésekben. A Birodalom gyakorlata eltér a klímától, lakosoktól, szokásoktól függően. Nincs egységes politikája, és nem is törekszik erre. Ezért nem csoda, hogy a kormányzás művészete a Birodalmakban virágzott (a mai brit egyetemeken a politikával foglalkozó tanszékek neve jellemzően Government), és nem a csatlós államokban, ahol a politika inkább a lázítást (ami nem kíván sem sok tudást, sem sok körültekintést), cselszövést, puccsok sorozatát és hatékony hízelgést jelent.

A mai magyar „profik” nem véletlenül ez utóbbit tekintik a reálpolitikának, és az ő világukban még igazuk is lehet. És ezzel visszaértünk a magyarok nagyszerűségéhez.

Magyarországon sem volt ismeretlen a liberális civilizátor imperializmus. De a magyar politikai gondolkodás jelesei inkább elutasították azt: „Még kevésbé oszthatom (ti. Mill) azon nézetét, hogy a műveletlen barbár népek nem tarthatnak számot egyéni szabadságukra, sőt hogy az ilyenek irányában minden felvilágosodott, művelt lelkű uralkodó jogosan kényszerítő zsarnoksággal élhet, ha ugyan célja nem egyéb, mint ama nép polgáriasodása... Én azonban semmi oly törvényesen megállapított uralmat, még szellemét sem szeretném elismerve látni, mely az egyéni szabadságot semmisíti meg... én az ily művelődést nagy szerencsétlenségnek tartanám, mert olyasvalamivel kecsegteti e népeket, amit még nem ismernek, s így nem is óhajtanak.”

A mai Magyarország azonban csak egy vacak kis nemzetállam a többi közt, semmi különössége, érdeme, nagysága nincs. Sem hatalma, sem katonái, sem gazdasága, sem közgazdászai (akik évtizedek óta olyan büszkén aggatták magukra a „térségben élenjáró” címkét) nem jobbak a szomszédokénál. Kultúrfölény, ha volt is, elszállt. Ami jó Magyarországon, azt fillérekért meg lehet szerezni belőle. Ezt pedig felerősítette a „Merjünk kicsik lenni!” posztkommunista igénytelensége. Igen, az úriembereket, az arisztokráciát mindig is jellemezte a nagyvonalúság. Az arisztokratát és az úriembert kiirtották 1948 után. De valami [pdf] már korábban, Trianonban elveszett, és nem csak a hegyek, folyók, városok. Elveszett az igény a magyar államalkotó és fenntartó phronimoi-ra, a hagyományát és erényeit pedig a szocialista kísérlet irtotta ki. Akkor ma miért lenne jobb magyarnak lenni, mint bármi másnak?




17 megjegyzés:

  1. tölgy,

    az miért van maga szerint, hogy ezzel a rengeteg felhalmozott tudással, ami mondjuk '18-ig, ill. '48-ig felhalmozódott nálunk, mintha senki sem akarna foglalkozni. és nem csak a posztkomcsik, meg a politikaielit, mer azok olyanok, amilyenek. de nekem úgy tűnik, hogy az oktatásban is tesznek rá. és az sem biztos, hogy ez megint csak a kultúrpolitika hibája.

    VálaszTörlés
  2. Gyógyszerész,
    jó kérdés.
    felejtés-munka vagy fejtetés?
    Meg kéne ezt írni. Nincs kedve?

    VálaszTörlés
  3. Kedves Tölgy, annyira biztos, hogy Trianonban veszik el ez a magyar államalkotó tudás? Amiről ez a poszt szól, az a középkori-feudális társadalomszervezés. Ez a rendszer viszont 1848-ban kap egy végtelen nagy pofont, és végül a közigazgatási reformmal (1870-es évek eleje) teljesen a múlté lesz. A dualista Magyarország (különösen a Bánffy-kormány után) már frankón azon dolgozik, hogyan tudja homogenizálni népességét.

    VálaszTörlés
  4. linkelnék valamit, de a múltkor is kicsúszott a képből. loxon, meg tudná mondani a html-kódot? köszönöm.

    VálaszTörlés
  5. Kedves dr Clio,
    egyetértünk abban, hogy a XIX. századi magyar elit nem vagy ambivalensen tudta kezelni a nemzeti kérdést: a magyart és a szomszéd népekét is. De tudta! Trianont nem belső válságok hozták létre, hanem a konkurens birodalmak.
    Összességében a kisebbségeknek jobb volt a dolguk abban a Monarchiában, mint az utódállamokban. Nézd meg, miért nem akar senki sem kisebbség lenni a Jugoszláv utódállamokban: tudják milyen az a sors.

    De Mo. kapcsán inkább a modern Brit és a Habsburg Birodalomra gondolj. Mindkettő olyan színes forgatag volt, hogy a mai multikulti liberók (akiknek szellemi ősei sokat tettek e birodalmak szétveréséért) csak irigykedhetnek. Gondold meg egyszerre kormányozni Bukovinát és Triesztet, Moráviát és Boszniát, egészen más vallású, politikai kultúrájú, hajlamú népeket.
    Gondolj gróf Andrássy Gyulára és az idézett Kállaira, és aztán Ferkóra. Melyik a vonzóbb példa, melyik a nagyobb bölcsesség? És nem a vagyon nagysága miatt.

    VálaszTörlés
  6. Gyógyszerész úr,
    köszönöm.
    Ismertem, de kissé ambivalens a véleményem.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Tölgy, persze, a Monarchia el tudta kormányozni számtalan népét - kormányzástechnikailag nézve. De azért van egy kis bökkenő. A dualizmus legnagyobb problémája a ciszlajtán részen éppen a nemzetiségi kérdés. Ebbe bukik bele szinte minden kormány Taaffe után. Csak egy példa: a celjei (akkor Zille) algimnázium (ez ma a felső tagozat) tanítási nyelve körüli viták (szlovén vagy német) évekikg elhúzódó botrányhoz és több kormány bukáshoz vezettek.
    A magyar elit pedig - sajnos - egyáltalán nem tudta kezelni a nemzetiségi kérdést. A válasz a korban elfogadott metódus volt: homogenizálás és magyarosítás. Ezért zuhan folyamatosan pl. a nem magyar iskolák száma. Ez persze a kicsiny nem magyar eliteknél kiverte a biztosítékot. (Nem mindenhol: a ruszinoknak pl. nem hiányzott, hogy nem volt ruszin középiskola). A nemzetiségi elitek az első világháború alatt azért verték az asztalt, hogy elszakadhassanak Magyarországtól. Mit gondolsz, kinek jutott volna eszébe létrehozni Csehszlovákiát, ha nincs egy Masaryk, aki magát a csehszlovák nép küldöttjének el tudja fogadtatni az összes antant kormánynál? És kinek jutott volna Kárpátalját Csehszlovákiához csatolni, ha az amerikai ruszinok nem fogadnak el egy ilyen nyilatkozatot? Szerintem nem állja meg a helyét, hogy "Trianont nem belső válságok hozták létre, hanem a konkurens birodalmak." Mindkettő.

    VálaszTörlés
  8. Kedves clio,

    nem volna ínyemre, ha a Monarchia hibátlan voltát kellene védelmeznem. ÉS a korabeli magyar elitét sem szeretném.
    De lázadások mindig voltak, azokat meg leverték. Elégedetlenségek is. Írtam: az úriember világa nem mozdulatlan, végleges.
    Azonban az, hogy az elégedetlenségek egy birodalom végéhez vezetnek, ahhoz kellettek a konkurens Birodalmak. Pl. a Habsburgok trónfosztása, a határok meghúzása, stb.
    Mindazonáltal, gondolj arra, hogy a nagyszerű és demokratikus és bla-bla Csehszlovákia kb. 18 évig bírta. ÉS a szlovákok (akik 1918-ban még félig magyarónok voltak!) ki akartak lépni onnan.
    Hasonlóképpen Jugoszlávia: a magyarok 800 évig tudtak a horvátok "nyakán" élni, a szerbeknek ez kb. 20 évig sikerült Trianon után. És most a hidegháború után, amint lehetett, mindenki faképnél hagyta őket.
    Erre, a kormányzóképességre utaltam, erre a Birodalmak igényelte tudásra, amit a mai nemzetállamokban nem látok.
    Idehaza sem :(

    VálaszTörlés
  9. nem ismerem eléggé a témát, hogy okosat mondhassak. viszont érdekes írás.

    VálaszTörlés
  10. kérdés, hogy mennyire változtatta meg a zemberek tudatát a nacionalizmus és a népszuvasodás eszméi. lehet-e ma már nacionalista népeket (szintén nacionalista) 'idegen' hatalomnak kormányozni? szerintem nem igazán. annyiban talán én is nacionalista vagyok, hogy helyeslem az erdélyi autonómiát :(

    az etnikai fragmentálódás mintha a XXI. században is folytatódna. ott van koszovó, a baszkok, québec, stb. nem csupán a birodalmi kormányzás-tudás, hanem ennek lehetőségei is hiányoznak, nekem legalábbis úgy tűnik.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Dr. Clio,

    A kormányozhatóság valóban a nemzeti öntudatra való bizarr "ébredéssel" nehezül meg, de ez mindenütt így van, ahol az "felébredt". Ezt megelőzi a protestantizmus, ami már ezt a "nemzeti ébredést" előlegzi. Nem akarok belemenni, hogy voltak-e egy ilyen nacionáliskodásnak pozitív vonásai, mert nyilván lehettek, ámbár ezekből anti-katholikus és anti-birodalmi mozgalmakat csinálni maliciózus dolog volt. Nemzeti karakter hovatovább jobban érvényesült a nemzetállamok korában.

    Az olyan nevekkel, mint Masaryk, lényegében megerősíti Tölgy tézisét, ugyanis antant alatt egy szabadkőműves egyezményt kell értenünk: a csehszlovák állam szabadkőműves alapítású volt, ahogyan szabadkőműves munka eredménye volt az egész trianoni békediktátum. Hogy a nacionalista erők akkoriban ebben az internacionalista közegben érvényesültek (Kelet-Európában legalábbis), az csak azt mutatja, hogy az internacionalista és a nacionalista egalitarizmus közelebbi rokonságban állt, mint a birodalmi gondolat és a nacionalizmus.

    Egyébként bizonyára lehetett volna rugalmasabb is a Monarchia nemzetiségi és nyelvpolitikája, mind osztrák, mind magyar részről. De emiatt felborítani egy egész birodalmat... nos, ez baloldali ízlésre vall.

    Komplexebb – kisebb ambivalenciákat és pozícióeltéréseket sem nélkülöző – véleményünkhöz
    ld. még "birodalmi rovatunkat" (a címkék között)

    VálaszTörlés
  12. "Mindkettő olyan színes forgatag volt, hogy a mai multikulti liberók (akiknek szellemi ősei sokat tettek e birodalmak szétveréséért) csak irigykedhetnek."

    A multikulti egyszerre akarja, hogy mindenki ugyanolyan legyen és különböző is. Ráadásul ugyanazokban a dimenziókban:(((
    Valahogy ez a demokrácia/nemzetállam+sokszínűség/pluralizmus sehogy sem akar összejönni egyszerre:(((
    nekem úgy tűnik, vagy-vagy dolog ez:(

    VálaszTörlés
  13. Nagyon tetszett az írás, de (mindig van, de:) nehogy már ne legyen élet a birodalmon kívül is. Athén az smafu?

    Plusz kérdés: Az EU nem birodalom? És ha igen akkor nem vagyunk megint benne egyben?

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)