Az elrabolt Trianontól a Belvedere palotáig, majd vissza

Nagy Trianont XIV. Lajos, a „Napkirály” építtette Versailles-ban. Olyan palotának tervezték, ahova a királyi család elvonulhatott versailles-i kastély zaklatott élete elől. Nevét egy Delft-ből származó porcelán ékítményről kapta. Ki gondolta volna, hogy ez a Németalföldről hozatott dísz egykor majd egy kelet-európai ország népe kissé patetikus emlékezésének kölcsönzi nevét?

Marie Antoinette hamlet-je Versailles-ban.

XIV. és XV. Lajost követően jött el azon egzisztenciák ideje, akik tisztességesen kinyírták a királyokat, hogy szépen felépített palotáikba belefészkelhessenek a szabadkőművesek. (Nem, Uraim, ez nem Drábik János írása. Szabadkőművesség volt, sőt van is). A XIX. századot lezáró I. Világháborúban azon hatalmak győztek, amelyeket ez a háttéruralom tartott kezében. A győzelmet követően felszámolták a monarchiákat, területüket pedig felosztották — részben mesterségesen létrehozott, azóta háborúval és háború nélkül felbomlott országoknak ítélve —, egykori határaikat jelentősen megrövidítve. Főként az Osztrák-Magyar Monarchia, e többnemzetiségű, több kultúrájú birodalom felszámolása és egymással szemben álló részállamokra való feldarabolása volt fájdalmas. Még a győztes oldalon hadba lépett Oroszország is Lvov herceg feat. Kerenszkij karmában, majd az októberi forradalom örvényében találta magát, ahogyan Magyarország is előbb Károlyiék kezében, majd — hasonlóan Bajorországhoz — szovjetköztársaságként végezte... volna, ha nincsenek ellenforradalmárok a világon. Az ellenforradalmat Oroszországban sajnos nem sikerült átvinni Vrangel báróéknak. Pedig a világ nem csak a bolsevizmustól szabadulhatott volna meg ezáltal, hanem talán még Katyń-tól, Hirosimától és Nagaszakitól is.

A Népszövetség (Nemzetek Szövetsége) félhivatalos emblémája

Kár, hogy Magyarországon e szép és ártatlan palota neve a szabadkőművesség békefirkálmányaival kötődött össze — ezek a diktátumok olyan politikai kényszerhelyzetet hoztak létre az immár bolsevizmus által is fenyegetett kontinensen, amely – az idő rövidsége mindenképpen elgondolkodtató — mindössze 19 évre rá egy újabb, minden eddiginél hatalmasabb konfliktus kitöréséhez vezetett. E konfliktusban pedig Magyarország azon országok oldalára állt, amelyek létrehozták az Antikomintern paktumot, s amelyek biztosították Magyarország területi integritásának két részbeni — józan alapokkal bíró — helyreállítását. Ez egy másik palotában történt, a Monarchia szempontjából emlékezetes Belvedere-ben, Bécsben.

Míg a zsidóság helyzete és szerepe e korszakban a lehető legvitatottabb tematikumát képezi a történészi vizsgálódásoknak, addig mi most e szempontot — tudván, hogy a maga komplexitásában nem elhagyható — elhagyjuk.

A Belvedere, az 1938-as I., és az 1940-es II. bécsi döntés helyszíne

Mindössze annyit jegyezzünk meg, hogy egy nemzet nem határozhatná meg magát egy negatív történelmi esemény helyszíne nevének transzparenssé változtatásával, keresztre rajzolásával (ami különben is egészen logikátlan), patetikus ismételgetésével. Nagy-Magyarország elveszítésének, feldarabolásának egyáltalán nem örülünk, és megértjük az ezzel kapcsolatos (főként korabeli) fájdalmat. De amit sokkal inkább előtérbe kellene helyezni, az valami más: elsősorban a Monarchia halálának nem örülünk, amely Monarchia királyi házának még az egyébként Masaryk-hoz hű Čapek is lerótta tiszteletét.

Ma a legtöbb, amit tehetünk, kedves Hölgyeim és Uraim, a józan nosztalgia, a szépségekről való szándékos és rendszeres álmodozás, és az új geopolitikai tervek, valamint politikai elvek, stratégia és kommunikáció okos, türelmes és széles látókörű kialakítása.

*

Tea Trianonban